Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Magyarország a harmadik legnagyobb növekedést érheti el idén az EU-ban az IMF szerint - a nap hírei

Infostart
2021. október 20. 22:30
A kormány megfontolja a helyi iparűzési adó idei mérséklésének kiterjesztését 2022-re. A Biodóm-beruházás befejezéséért cserébe átadná az államnak az épület és a telek tulajdonjogát a fővárosi önkormányzat

A kormány megfontolja a helyi iparűzési adó idei mérséklésének kiterjesztését 2022-re – közölte a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Bodó Sándor a minimálbér-tárgyalások mai fordulója után azt mondta: az intézkedéssel a magyar munkavállalók kétharmadának kenyérkeresetet biztosító kkv-szektor cégei további 150 milliárd forintot takaríthatnának meg. Hozzátette: a kormány támogatja azt a munkáltatói javaslatot, amely szerint jövő januártól megszűnne a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett kész 2,5 százalékponttal csökkenteni a szociális hozzájárulási adót. Mindez az államtitkár szerint mintegy 500 milliárd forintot hagyna a vállalkozásoknál.

Jóváhagyta a Magyar Honvédség fejlesztési terveit a köztársasági elnök, aki egyben a honvédség főparancsnoka is. A tervek azt szolgálják, hogy Magyarország és a Magyar Honvédség a térség meghatározó haderejévé váljon – közölte Ruszin-Szendi Romulusz. A parancsnokot Áder János dolgozószobájában fogadta, hogy megvitassák a honvédség aktuális kérdéseit. Ruszin-Szendi Romulusz úgy fogalmazott, hogy az államfő jóváhagyása után folytatják a megkezdett fejlesztéseket.

Megerősítette a magyar GDP-növekedési és inflációs előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap. A szervezet szerint Magyarország a harmadik legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban, az októberi felülvizsgált jelentése alapján. Az IMF európai regionális növekedési prognózisában megerősítette, hogy Magyarország hazai összterméke 7,6 százalékkal nő, a tavalyi 5 százalékos csökkenés után. Úgy látják, hogy Magyarországot az idén csak Írország és Észtország előzheti meg.

Az infláció visszahúzó hatásai mellett is a robusztus ütemű kilábalás folytatódására számítanak a kelet és a közép- és kelet-európai gazdaságokban, így Magyarországon is londoni elemzők. A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő negyedik negyedévi regionális prognózisában közölte: a tágabb értelemben vett feltörekvő európai térségben az idei év egészére 4,3 százalékos átlagos inflációt vár a tavalyi 2,7 százalék után.

Jövőre a helyközi közlekedésben létrejöhet a tarifaközösség – mondta a MÁV elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette, hogy a teljes tarifaközösség akkor fog létrejönni, ha a helyi közlekedés megrendelői, az önkormányzatok is csatlakoznak a rendszerhez. Hozzátette: erre több város esetében van már példa. A MÁV vezetője beszélt arról is, hogy a következő hetekben-hónapokban kiírják a tendert az új HÉV-szerelvényekre. Hangsúlyozta: a kiírásnál fontos szempont lesz, hogy minél több magyar beszállító kaphasson szerepet.

A Biodóm-beruházás befejezéséért cserébe átadná az államnak az épület és a telek tulajdonjogát a fővárosi önkormányzat. A Biodóm betelepítését és üzemeltetését továbbra is a főváros vállalná. Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes azt mondta: a fővárosnak az Orbán-kormány megszorításai miatt nincs elegendő forrása a beruházás befejezésére. 2013 óta az állam 44 milliárd forintot költött a Biodóm felépítésére, a beruházás befejezéséhez azonban még 15-20 milliárd forintra lenne szükség. Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár nem zárta ki, hogy tárgyaljanak a Biodóm átvételéről.

Nemzetközi építészeti tervpályázatot hirdet a Budapest Fejlesztési Központ a Nyugati pályaudvar és környékének megújítására. A kiírás szerint a pályaudvar környékét úgy kell megtervezni, hogy az kompatibilis legyen a Duna alagúttal, amely a Nyugati és a Déli pályaudvart köti majd össze. Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója Facebook-oldalán azt írta: a pályázatot tehát egy olyan kétszintes pályaudvarra írják ki, amelynek alsó szintjén egy hatvágányos átmenő pályaudvar kap helyet, a felszínen pedig 12 vágány lesz.

Perre készül az Európai Parlament az Európai Bizottság ellen, mert a testület továbbra sem alkalmazza a januártól érvényes, az uniós költségvetés védelmét szolgáló jogállamisági rendeletet. David Sassoli, az Európai Parlament elnöke döntését úgy indokolta: a jogállamiságot megsértő uniós tagállamok nem kaphatnak közösségi forrásokat. A jogállamisági eljárás értelmében az uniós források visszavonhatók vagy csökkenthetők, ha a jogállamisági elvek megsértésével az adott tagállamban sérülnek az unió pénzügyi érdekei, vagy fennáll ennek a kockázata. A jogszabály megsemmisítéséért Magyarország és Lengyelország indított korábban pert az Európai Bíróságon. Ítélet jövő év elején várható.

Jóváhagyta Oroszországban a koronavírusjárvány-helyzet romlása miatt október 30. és november 7. közötti munkaszünet bevezetését az államfő. Vlagyimir Putyin azt hangsúlyozta, hogy a munkabért a kényszerszabadság alatt is ki kell fizetni, a leállás miatt veszteségeket elszenvedő vállalkozásokat pedig támogatnia kell az államnak. Az orosz elnök azt is jóváhagyta, hogy azok a régiók, ahol a legsúlyosabb a járványhelyzet, már október 23-tól bevezethessék a munkaszünetet.

Alekszej Navalnij kapja idén az Európai Parlament Szaharov-díját. A bejelentés szerint az orosz ellenzéki politikus és aktivista a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok terén folytatott küzdelme elismeréseként részesül a díjban, amelyet az EP a gondolat szabadságáért, az emberi jogok védelméért ítél oda. A börtönben lévő orosz politikust az Európai Néppárt képviselőcsoportja és a Renew Europe frakció jelölte a díjra.