Nyitókép: anderm/Getty Images

Az esőnek is segítenie kellene a Velencei-tó vízpótlását

Infostart / InfoRádió - Baumann-Tuka Nikoletta
2021. szeptember 27. 14:10
A vízminőség folyamatos ellenőrzése mellett indult meg a Velencei-tó vízpótlásának előkészítése – ezt mondta az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Arról is beszélt, hogy mikorra érhet véget a folyamat és mennyivel emelkedhet a vízszint.

Mint azt az Infostart is megírta, az Országos Vízügyi Főigazgatóság a múlt héten megkezdte a Velencei-tó jövőbeni vízpótlását biztosító előkészületi, felkészülési munkálatait. Első lépésként szeptember 22-én megkezdődött a Zámolyi-víztározó nagyjából másfél millió köbméternyi vízkészletének átvezetése a Pátkai-víztározóba, ahonnan az őszi hónapok során kerülhet majd a víz a Velencei-tóba.

Mindez egy nagyon hosszú folyamat, hiszen amellett, hogy az áteresztés nem egyik napról a másikra történik, előzetesen a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szakembereinek le kell halászniuk a halkészletet. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta, nagyjából

október végére fejeződhet be ez az áteresztési művelet.

Ezt követően kezdődhet – az akkor már több, mint 3 millió köbméternyi – víz továbbítása a Pátkai-víztározóból a Velencei-tóba, a vízminőség folyamatos monitorozása mellett, ugyanis jelenleg

a tározók vízminősége nem kielégítő, klorofillértékek a határértéknél jóval magasabbak

– emelte ki Siklós Gabriella.

Szeptember 26-án kezdetét vette egy többnapos üzempróba is, megállapítandó, hogy milyen hatással lehet a Velencei-tó vízminőségére az, hogyha megkezdik majd a tényleges vízpótlást a Pátkai-tározóból. Nagyon koncentrált, napi többszöri ellenőrzés mellett igyekeznek előre modellezni az áteresztés hatását.

A 3 millió köbméternyi víz nagyjából 12 centiméternyi vízszintemelkedést eredményezhet majd, „ami sajnos nem sok”

– fogalmazott Siklós Gabriella, hangsúlyozva, hogy mindez egyelőre csak egy távlati terv. A szóvivő hozzátette, amennyiben az elkövetkezendő hetek, hónapok időjárása jóval csapadékosabbra fordul, akkor az javíthat a már említett – problémás – klorofillértéken is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megkezdődött a Velencei-tó vízpótlásának üzempróbája
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást