Nyitókép: MTI/AP/Jose Luis Magana

Balassagyarmati polgármester: az afgán családok miatt nincs ok a félelemre

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2021. szeptember 5. 14:25
Három autóbusszal, hozzávetőleg százötven afgán érkezett meg a vámosszabadi menekülttáborba Röszkéről és Tompáról, ahol karanténban voltak. Ők azok, akiket a magyar állam kimenekített a hazájukból, mert együttműködtek a magyar katonai kontingenssel, és ezért az életük veszélybe került a tálib hatalomátvétel után. A többiek várhatóan a balassagyarmati közösségi szállóra kerülnek.

Balassagyarmaton legfeljebb 200 ember fér el a közösségi szállón, ennél több kimenekített afgánt tehát nem tudnak fogadni a településen, mondta az InfoRádióban Csach Gábor polgármester. Azzal számolnak, hogy 20-25 család érkezhet, amennyiben ez szükségesé válik. A polgármester egyértelművé tette, hogy a balassagyarmatiak nem örülnek a közösségi szállónak, de a most érkezők befogadásával egyetértenek.

Annak idején próbáltak nyomást gyakorolni, hogy ne jöjjön létere az intézmény, mondván Balassagyarmat egy kis város. Csach Gábor hozzátette: munkásszállóra nagyobb szükségük volna, mint idegenszállóra, de egyetért azzal, hogy a jelenlegi helyzet egészen más.

„Nem illegális migránsokról, teljesen ismeretlen, a papírjaikat eldobó, menekültstátuszt vagy a Nyugatra való továbbszökést kívánó, harcias férfiakról beszélünk.”

Hanem 57 olyan családról, akiknek tagjaik közvetlen kapcsolatban álltak a magyar katonai és egyéb missziós szolgálatokkal Afganisztánban az elmúlt évtizedekben - fejtette ki.

Csach Gábor elmondta, hogy a kimenekítetteknek legalább 30 napig kell a szállón tartózkodniuk, de szabadon ki–be járhatnak, és az érintettek teljes körű biztonsági és idegenrendészeti kivizsgáláson estek át. Azt viszont sem ő, sem más nem tudja, hogy az afgán családok egyébként meddig kívánnak majd Balassagyarmaton tartózkodni, és adott esetben nem hagyják-e el az országot. Mivel azonban tudják róluk, hogy kik és fényképes igazolványt is kapnak, szabadon elhagyhatják a szállót – ismételte meg, hiszen a városban egyébként sem zárt állomás működik.

A polgármester arra is kitért, az utcán feltűnő nagyobb családok, akár eltérő öltözékük miatt, egyesekben félelemet kelthet majd a városban, ezért őket szeretnék megnyugtatni, hogy félelemre semmi ok.

A Magyar Honvédség különleges alakulata augusztusban összesen 540 magyart, amerikait, osztrákot és afgánt menekített ki Afganisztánból Üzbegisztánon keresztül Magyarországra. A sámán fedőnevű akciónak köszönhetően 57 afgán család, 187 gyerekkel jutott ki a tálibok irányítása alá került országból.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Balassagyarmati polgármester: az afgán családok miatt nincs ok a félelemre
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást