Nyitókép: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata

Megint a Balatonba fulladt két ember

Infostart / MTI
2021. augusztus 13. 13:17
Egy 15 éves fiú Balatonfenyvesen, egy 57 éves férfi Balatonföldváron vesztette életét csütörtök délután a Balatonban

A fiú egy vízibicikliről esett vagy ugrott a vízbe Balatonfenyvesen, a parttól 300-350 méterre, majd elmerült. Mentőmellény nem volt rajta. A családja kiabált segítségért.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) vízimentői hamar a helyszínre értek, és gyorsan megtalálták szonárral a fiút, akit

sikerült újraéleszteni, majd kórházba vinni.

Máté Alexandra, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, mentőhelikopter szállította a fiút a veszprémi kórházba, ahol még csütörtökön életét vesztette. A rendőrség általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja az eset körülményeit, mivel idegenkezűség vagy bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

Az MTI értesülései szerint csütörtök délután egy fővárosi 57 éves férfi is életét vesztette Balatonföldváron a Rákóczi utcai szabadstandon, kisvízben, miután rosszul lett. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese megerősítette az információt. Közölte, közigazgatási rendtartás keretében vizsgálják az ügyet, valamint azt, hogy betegség vagy fulladás okozta a halált.

Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője legutóbb július végén nyilatkozta az MTI-nek, hogy

míg tavaly nyolcan vesztették életüket a Balatonban, júliusban már elérte a 13-at az ilyen halálesetek száma.

A VMSZ augusztusban kétéves kampányba kezdett közismert emberek bevonásával a mentőmellény-viselésért.