Nyitókép: Budapest Airport

Már a startra készülnek a ferihegyi repülőtéren

Infostart
2021. április 13. 16:30
A Budapest Airport felkészült a repülőtéri utasforgalom fellendülésére, mindent megtesznek azért, hogy mielőbb visszatérjen a 2019-es forgalom volumene, de ez elsősorban az országok által bevezetett utazási szabályokon, a védőoltások elérhetőségén, hatékonyságán, és az átoltottság mértékén múlik - közölte a társaság. A légitársaságok egy része már bejelentette a 2021-ben indított járataik listáját, illetve a járataik sűrítését.

Az idei év első negyedévében a Budapest Airport forgalmában sem volt tapasztalható utasszám-növekedés: az idén januártól márciusig 183 416 utas fordult meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami 93,4 százalékos csökkenés az előző év hasonló időszakához képest. Tavaly a január és a február utasforgalma még a várakozásoknak megfelelően alakult, márciusban azonban már jelentős mértékben érezhető volt a koronavírus-járvány hatása – közölte a repteret üzemeltető társaság.

A légitársaságok egy része már bejelentette a 2021-ben indított járataik listáját, illetve a meglévő járatokra vonatkozó sűrítéseket is.

  • A Ryanair júliustól öt új járatot indít, Burgasz, Rodosz, Szófia, Bologna és Zadar úti célokra, és számos meglévő útvonal járatsűrűségét is jelentősen növeli,
  • a Wizz Air pedig Chania városát vette fel újdonságként budapesti menetrendjébe.
  • Az easyJet bővíti a Budapest-Párizs között közlekedő járatai számát, és heti két alkalommal Bázelba is üzemeltet légijáratot.
  • A Qatar Airways a Doha-Budapest útvonalon jelentett be járatsűrítést, és
  • sűrűbben közlekedik az Emirates dubaji járata is.
  • A Lufthansa a müncheni járat újraindítását jelentette be, és
  • újra elérhető a TAROM Budapest–Bukarest, valamint
  • az Air France Budapest–Párizs járata is.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben elmondta, repülőtér-üzemeltetőként kötelességük, hogy a különböző forgatókönyvekre felkészüljenek, és az utasok számára biztonságos, egészségvédelmi szempontból is megfelelő körülményeket biztosítsanak. Örömmel látják, hogy hazai szinten megfelelő ütemben halad a lakosság oltása, Magyarország, és a többi ország fokozatos újranyitása reményt ad arra, hogy a légi utasforgalom is mihamarabb visszaépüljön.

Hasít a teheráru-forgalom, zajlanak a fejlesztések

Az ismertetett adatok szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér cargoforgalma 2020-ban is stabil maradt, és a kiugróan erős utolsó negyedév után a 2021 januárja és márciusa közötti időszakban 19,3 százalékkal nőtt az áruforgalom az előző év azonos időszakához képest. A 39 529 tonna kezelt árumennyiséggel ez a repülőtér történetének legerősebb negyedévét jelentette, sőt,

a márciusban regisztrált 14 904 tonna légiáru a valaha volt legerősebb havi cargo forgalomként vonul be a repülőtér történetében.

A repülőtér fejlesztését célzó beruházások a koronavírus légi közlekedésre gyakorolt negatív hatásai ellenére sem álltak le, a Budapest Airport több projekt megvalósítását - az alacsony utasforgalom miatt - előre hozta. 2020 végéig, két év alatt 167 millió euró értékben valósultak meg fejlesztések, a beruházások pedig 2021 első negyedévében is folytatódtak - írják a közleményben.

Kiemelték, hogy számos olyan háttérfejlesztés jelenleg is folyamatban van a repülőtéren, amelyeknek köszönhetően változatlanul magas repülésbiztonsági, légiközlekedés-védelmi és egészségvédelmi színvonal mellett várja vissza az utasokat a Budapest Airport. Ilyen például a forgalmi előterek felújítása, a P, Q és R jelzésű gurulóutak és a hozzájuk tartozó padkák karbantartása, megújulnak a szervizutak, a 2-es terminál épületgépészeti berendezéseit irányító rendszereket is modernizálják, ezzel még komfortosabb környezetet biztosítva az utazóközönség számára.

Elkészült az Európai Unió támogatásával finanszírozott, új repülőtéri főporta, amely átadását követően gyorsabb áthaladást biztosít az ügyfelek, a bérlők és repülőtéri dolgozók számára. A projekt részeként átadják a portához kapcsolódó utakat, köztük egy kerékpárutat is.

Április végéig megújul a 2A terminál indulási és érkezési szintjét összekötő felvonó, amelynek párját a tavalyi évben újította fel a Budapest Airport, és a közeljövőben megújul a túlméretes csomagok szállítására használt teherlift is.