Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Már mutatkoznak a könnyítés jelei a külföldi utazásokban

Infostart / InfoRádió - Rezsek Győző
2021. április 6. 06:00
Horvátország és Görögország bejelentette, hogy korlátozások nélkül utazhatnak hozzájuk, akik oltási igazolással rendelkeznek. Ez a két, turisztikai bevételekre alapozó ország lépett először, de várható, hogy több ország is lazít a nyár közeledtével a beutazási szabályain.

Valamennyi nemzetközi elemzés azt mutatja, hogy az emberekben nagyon nagy az utazási kedv, annál is inkább, mert a többségnek az elmúlt egy év során nem nyílt alkalma külföldre menni. Következésképp arra lehet számítani, hogy amint javul a járványhelyzet és az adott helyzetben az átoltottság, a turizmusban szintén érintett más Földközi-tengeri országok is hasonló intézkedéseket fognak bevezetni, mint a görögök és a horvátok – mondta az InfoRádióban a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. Molnár Judit elképzelhetőnek tartja, hogy további könnyítések is lesznek, ahogy sikerül majd visszaszorítani a pandémiát.

Mint ismert, az említett két ország jelezte, hogy amennyiben valaki rendelkezik oltási igazolással, szabadon beutazhat. A bejelentés a hazai utazási irodáknál egyelőre még nem érezteti hatását, ennek ellenére már vannak előfoglalások, ezek mértéke azonban csak 30 százalékát teszi ki a korábbi évek állományának. Az eddigi foglalások léte is leginkább annak köszönhető, hogy – válaszul a járványhelyzetre – az irodák igyekeztek rendkívül kedvező akciókat meghirdetni, például nulla forint ellenében lehetőséget biztosítva a foglalásokra, jegyezte meg a szakember.

Kétoldalú megállapodásokkal kezdődik

Országok közötti egyedi megállapodások a beutazásról – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is várhatók, sőt, ismeretes, hogy Izrael már meg is egyezett Görögországgal és Ciprussal az úgynevezett turisztikai folyosók létrehozásáról. Molnár Judit ugyanakkor úgy véli, a megfelelő szintű átoltottság esetén sokkalta nagyobb szabadság is jöhet a külföldi utazásokban, mint a turisztikai folyosók esetében.

A könnyítések a turizmusban leginkább érintett, tipikusan mediterrán úti célnak számító országokban – így Görögországban, Horvátországban, Olaszországban, Spanyolországban, de akár Egyiptomban és Törökországban – valószínűsíthetők.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már mutatkoznak a könnyítés jelei a külföldi utazásokban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást