Nyitókép: Kovács Tamás

Fabiny Tamás: Jézust nem lehet bezárni a templomba

Infostart / MTI
2021. április 3. 10:54
A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az oltásrokról és az újraindításról is beszélt.

Jézus erősebb a templom falainál, és ahogy a bezárkózott tanítványokat, úgy a karanténban lévő mai embert is meg tudja szólítani - mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvét alkalmából.

Fabiny Tamás az MTI-nek kifejtette: az idei húsvétkor üresek a templomok, de Jézust nem lehet bezárni a templomba, ahogy magáról mondta Máté evangéliumában, ő a "templomnál is nagyobb". "Bármennyire szeretjük tehát a templomot mint szakrális teret, mint az istentiszteletek és a közösség találkozásának helyét, nem kell kétségbeesnünk", hogy idén húsvétkor nem lehet a templomban, közösségben ünnepelni. Mert húsvétkor nemcsak a templom, hanem Jézus sírja is üres, és a feltámadt Krisztus képes személyesen, a bezárt ajtókon keresztül is megtalálni és megszólítani tanítványait.

Kitért arra: a templomok zárva vannak ugyan, de a lelkészek folyamatosan végzik szolgálatukat. "Szeretném, ha megértené a társadalom, hogy a lelkészeink heroikus munkát végeznek, és ahogy az orvosoknak, ápolóknak, rendőröknek, katonáknak és pékeknek, úgy nekik is kijár dicséret."

Ugyanúgy az életüket kockáztatják, amikor elmennek a betegekhez vagy amikor temetnek. Éppen ezért a katolikus, a református és az evangélikus egyház levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a pedagógusokhoz hasonlóan a lelkészeket is vegyék előre az oltási tervben - mondta, hozzátéve, hogy természetesen

nemcsak a három nagy keresztény felekezet, hanem valamennyi egyház lelkészeinek oltását kérik.

"Veszélyeztett hivatás a lelkészeké", és "egy éven keresztül semmilyen privilégiumot nem kért az egyház a papjainak, most azonban úgy gondoltuk", hogy amennyire méltányos a tanárok oltása, ugyanannyira indokolt a lelkészek védettségének biztosítása is, hogy végezhessék a szolgálatot, amelyre olyan nagy szüksége van a társadalomnak - hangsúlyozta a püspök.

Meglátása szerint komoly feladat vár az egyházakra a társadalom lelki egészségének helyreállításában. A több mint egy éve tartó koronavírus-járvány érthető módon kiábrándulttá, depresszióssá tette a társadalmat, és az ebből való felépülésben az egyházak sokat tudnak segíteni.

Fabiny Tamás szólt arról is, hogy az egyházban tudatosan készülnek a járvány utáni időszakra, mert ahogy a gazdaságot vagy a turizmust, úgy az egyházi életet is újra kell indítani. Igaz, hogy "az egyház nem zárt be", de "az embereket vissza kell szeretni, vissza kell hívni a templomba", mert le lehet szokni a vasárnapi istentiszteletről vagy a bibliaóráról, a személyes kapcsolatkereséstől. Jobb esetben a digitális istentiszteletek és közösségi alkalmak lépnek a helyükbe, rosszabb esetben semmi - fűzte hozzá.

Elmondta,

"túlsó part" elnevezéssel konkrét tervet dolgoztak ki az újranyitásra:

szervezetfejlesztési és teológiai munka folyik, a lelkészeknek olyan - egyelőre online - konferenciákat, programokat szerveznek, amelyeken szakemberek segítségével készítik fel őket arra, hogyan lehet majd újraszervezni a közösségeket, megszólítani a fiatalokat, ismét személyes pasztorális munkát végezni.

Az evangélikus püspök szerint nem elég, ha csak oda akarunk újra visszajutni, ahol 2020 márciusában tartottunk. A követendő példa IV. Béláé, aki a tatárjárás után nem engedte újjáépíteni a lerombolt földvárakat, hanem kővárakat építtetett helyettük. Ahhoz, hogy ne történhessen meg újra az, amiben most vagyunk, nem elég visszakapni a járvány előtti életünket. De ha az életünk részévé tesszük az elmúlt év tapasztalatait, beleértve a rengeteg szenvedést és fájdalmat, akkor talán érzékenyebbek leszünk más emberek gyötrelmei és nélkülözése iránt, és a digitális világban szerzett jártasság is élhetőbbé teheti az életünket - mondta.

Megjegyezte, a testi és lelki megerősödést szimbolikusan is szolgálja az evangélikus egyház húsvéti akciója, melynek keretében az egyház diakóniai otthonainak munkatársai vitamincsomagot kapnak egy-egy bibliai idézet kíséretében.