A BRFK közösségi oldalára feltöltött videóban egy nő mesél korábbi párkapcsolatáról, amely természetesen az ő esetében is vidáman indult, bár már az elején kiderült, a férfi egyszer már elvált egy nőtől, akit – hozzá hasonlóan – szintén bántalmazott. Mint fogalmaz, a férfinak sajnos voltak dühkitörései, depressziós időszakai, amiket aztán valahogy mindig úgy forgatott, hogy a párja tehet róla.
De az idilli viszony a szép lassan megváltozott: „egyszer csak jött, hogy mondjuk hozzám vágott egy könyvet, amikor nem tetszett neki valami”. De olyan is előfordult, hogy meglökte a nőt, vagy elkapta a karját és belebokszolt.
„Nyolc hónap biztos eltelhetett, mire az első pofont megkaptam.”
Mindennek megvolt a maga koreografálja, a szóbeli bántalmazás szinte mindennapos volt, és ha ezt ki tudta így adni magából a férfi, akkor általában nem következett fizikai tett. Ha a nő netán visszaszólt, akkor viszont jött a pofon. „De ha ütni akart, addig feszítette a szituációt, amíg nem üthetett.” Ráadásul tudta, hogy hova és mekkorát, hogy borzasztóan fájjon, de ne maradjon nyoma. Tehát – egy-két kivételtől eltekintve –
„okosan ütött”, hogy senki számára ne tűnhessen föl, amit visszagondolva a nő döbbenetesnek tart.
A nő – mint fogalmazott – 15 éves házasságában az egyik legfontosabb, hogy meg kellett volna tanulnia, illetve tudnia, hogy hol az ő helye, máskülönben bántalmazó férje megmutatta azt neki. Az is elhangzik, a férfi előéletéből kifolyólag voltak, akik pontosan tudták milyen ember, de ezen egyszerűen „átléptek”. Miután pedig végül otthagyta, még a nő lett kellemetlen a közös ismerősök számára, nem az, aki ezeket a dolgokat megcsinálta vele.
A szabadulás sokági pedig szinte teljesen – például az anyagi függőség miatt – reménytelennek tűnik, amit egy fura pszichés állapot is nehezít – magyarázza a nő. Végül mégis eljött az a pillanat, amikor azt érezte, hogy ha most nem lép, akkor biztos nem él majd sokáig…