Nyitókép: ITM/Szalai Ádám

Folytatódik a Tanítsunk Magyarországért! program

Infostart / MTI
2021. február 15. 18:56
A program célja, hogy segítsen a kistelepüléseken élő, tanuló gyerekeknek a pályaválasztásban, a középiskolai továbbtanulásban.

A tavaszi félévben folytatódik a Tanítsunk Magyarországért! program - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László elmondta:

a programban már mintegy 4500 ember vett részt: 6-8. osztályos gyerekek, valamint az őket mentoráló egyetemisták és vállalatok.

A program célja, hogy segítsen a kistelepüléseken élő, tanuló gyerekeknek a pályaválasztásban, a középiskolai továbbtanulásban. A tanulókat rendszeresen korrepetálják, továbbá a diákok különböző helyszínekre látogatnak el, például gyárakba, repülőtérre, állatkertbe - ismertette az államtitkár.

Kiemelte, a program szervezői szeretnék növelni a mentorok számát, ehhez szükséges újabb egyetemek bevonása. A program 4 egyetemmel indult, de ma már 9 egyetemről érkeznek mentorok. Ennek is köszönhető, hogy a hétfőn induló tavaszi félévben már 549 egyetemista vállalt mentori feladatokat, másfélszer annyi, mint az előző félévben, és így 58-ról 69-re nőtt azoknak a kistelepüléseknek a száma, ahol mentorok segítik a kisdiákok továbbtanulását.

Tavaly szeptemberben 1633 mentorálttal indult a félév, most 2326-tal, ami 40 százalékos növekedést jelent. A tervek szerint idén ősszel már akár 1500 mentorált is foglalkozhat a kistelepülések iskoláiban a gyerekekkel - közölte György László.

Hozzátette, idén júniusban fejezi be az általános iskolát az első 759 mentorált.

Schwarcz Anna, a program mentornagykövete, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója a sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a program során a mentorok és mentoráltak egyaránt sokat fejlődnek.

A Tanítsunk Magyarországért! programot 2018 decemberében azért indították útjára, hogy a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli településeken élő fiataloknak tizennégy éves korukban ne jelentsen nehézséget az iskolaváltás, az azzal járó rendszeres utazás és a beilleszkedés. A tapasztalatok szerint ugyanis leginkább ezek felelősek a középiskolai lemorzsolódásért.

A program célja, hogy minden gyermek a képességeinek és készségeinek megfelelő szakmát, hivatást választhasson, függetlenül attól, hogy az ország mely pontján él. A tervek szerint a következő években a kistelepüléseken minden hetedik-nyolcadik osztályos tanuló kap egyetemista mentort, aki segíti az általános iskola befejezésében és a továbbtanulásban. Ez mintegy kétezer egyetemistát és tízezer általános iskolást jelent majd.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Schwarcz Anna, a program mentornagykövete
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást