Nyitókép: Pixabay.com

Iskolaőrök félévi bizonyítványa: 308 intézkedés gázspray, bilincs és gumibot nélkül

Infostart / InfoRádió - Rezsek Győző
2021. február 1. 06:00
Az esetek negyedében garázdaság és testi sértés, valamint lopás miatt. 431 iskolában vannak jelen, illetve vannak olyan iskolák is, ahol már engedélyezték, hogy legyen, de még betöltetlen a pozíció.

2020 szeptemberében új intézményrendszer költözött az iskolákba, kíváncsian várta az ORFK is, hogy mik lesznek az első tanulságok, illetve milyen lesz az iskolaőrök fogadtatása.

"Mind a tanulók, mind a pedagógusok, mind a szülők részéről nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk, de az iskolaőröktől is. Egy iskolában Szombathelyen annyira megszerették a gyerekek az iskolaőrt, hogy egy iskolaidőn kívüli biciklitúrára is meghívták, természetesen nem iskolaőr mivoltában" – számolt be az InfoRádióban Gál Kristóf, az ORFK szóvivője.

Egy békéscsabai iskolában a gólyanapra írt versbe foglalták bele a nevét, pozitív színben, és egy idén végzős osztály a tablójára is fel akarja tenni az iskolaőrt, a tanárok mellé, ami Gál Kristóf szerint azt is jelenti, hogy az utókor emlékezetének is meg akarják őt őrizni.

Szerinte megvalósult a rendszernek az a lényegi eleme, hogy

az iskolaőr úgy váljon az intézmény részévé, hogy hozzá bármikor lehessen fordulni,

nem is azért feltétlenül, mert egyenruhás, hanem mert már kommunikációval is képes a nagyobb bajt megelőzni.

Jelenleg 431 helyen látnak el feladatokat iskolaőrök, 521 aktív iskolaőr van, köztük tartalékosok is. Bővítésre lenne igény, de hogy melyik iskola léphet be a rendszerbe, az az érintett tárcákkal való kapcsolatfelvételen is múlik.

"Folyamatosan jelentkeznek az iskolák, az igényt felmérve pedig az alkalmassági vizsgálaton megfelelt embert a képzést követően rendelkezésre is tudjuk bocsátani" – mondta a folyamatról Gál Kristóf. A kiválasztási folyamat nagyon bonyolult és szigorú is, pontosan azért, mert gyermekek között kell dolgozni.

Kényszerítő eszközt (gázspray, bilincs, gumibot) ez idáig (nem egészen öt hónap alatt) egyelőre nem kellett alkalmaznia iskolaőrnek Magyarországon, 308 alkalommal kellett intézkedni összesen, ebből

72 alkalommal kellett fellépni bűncselekmény vagy szabálysértés miatt,

ebből 48-szor bűncselekmény, jellemzően garázdaság, testi sértés miatt, illetve 24-szer történt szabálysértés.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Iskolaőrök - az első félév
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást