Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Nagyobb rálátást szeretnének a Lupa-tó fejlesztésére a települések

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2021. január 29. 19:10
A szilveszter napján megjelent kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette a Lupa-tó melletti budakalászi és szentendrei partszakaszokra tervezett magánberuházásokat, erről azonban nem egyeztetnek a környező településekkel – mondta az InfoRádiónak Péterffy Gábor, a budakalászi polgármester kabinetfőnöke.

A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette a Lupa-tó melletti budakalászi illetve szentendrei partszakaszokra tervezett magánberuházásokat. Miután az érintett önkormányzatokat a rendelet előkészítésébe nem vonták be, Budakalász vezetése a szentendrei polgármesterrel közösen mihamarabbi egyeztetést kezdeményezett a beruházóval, amire január elején sor került.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet a mellékletében felsorolja azokat a helyrajzi számú ingatlanokat, ahol az hatályos, ezek alapvetően vízfelületek, illetve két kisebb szárazföldi terület. Bár a kormányrendelet felülírja az eddig érvényben lévő országos településrendezési és építési követelményekről szóló rendeleteket, a dokumentumban nincs markáns eltérés az eddigi helyi építési szabályoktól – tette hozzá Budakalász polgármesterének kabinetfőnöke.

Ahol ezek a szabályok mégis eltérnek egymástól, ott az új, a kormányrendeletben meghatározott beépítési paramétereket kell figyelembe venni. Így például a többhektáros vízfelületet az eddigi 3 százalék helyett 5 százalékban lehet majd beépíteni különféle speciális úszóházakkal, valamint a meglévő sport- és szabadidős lehetőségeket is kibővíti a kormányrendelet.

Péterffy Gábor hozzátette: amellett, hogy a két város kifejezte igényét arra, hogy a tervezett ingatlanfejlesztésekről előzetesen lenne jó értesülni, hogy időben tudják véleményezni, a céljuk, hogy a Lupa-tó körüli fejlesztések, akár a szentendrei, akár a budakalászi oldalon történnek, egységes elvek és közös szabályrendszer alapján történhessenek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Lupa-tó fejlesztése kiemelt beruházás lett
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást