Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Rendőrségi ügy lett Nagy Grófo temetéséből

Infostart / MTI
2020. december 22. 12:12
Nem tartotta be a védelmi intézkedéseket a Grófo művésznéven ismertté vélt idősebb Kozák László temetését végző szolgáltató, ezért pénzbírsággal sújtották – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

Gál Kristóf közölte: a rendőrség a járványügyi szabályok betartásának ellenőrzése során megállapította, hogy a rendezvény szervezője, jelen esetben a temetkezési szolgáltató a vonatkozó kormányrendelet előírásainak nem tett eleget, ezért közigazgatási hatósági eljárás keretében a védelmi intézkedések be nem tartása miatt a szolnoki rendőrkapitányság pénzbírságot szabott ki.

A szóvivő a bírság mértékét nem ismertette. Ugyanakkor hangsúlyozta: "a temetés ideje alatt a rendőrök kegyeleti okból, a szükségesség és arányosság elvét is figyelembe véve, tekintettel az egyházi szertartásra is,

a gyászolókkal szemben nem intézkedtek".

A november 11-ével életbe lépett kormányrendelet értelmében a temetésen jelenlévők száma nem haladhatja meg az ötven főt. A kormányrendelet rögzíti azt is, hogy ennek a védelmi intézkedésnek a betartatásáról a rendezvény szervezője, illetve a rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény vagy helyiség üzemeltetője köteles gondoskodni.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál, a szoljon.hu szombaton arról számolt be, hogy a december 3-án 49 éves korában koronavírus okozta szövődmények következtében elhunyt Kozák László temetésén több százan vettek részt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!