Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Megszólalt a nógrádi temetést elhagyó pap

Infostart
2020. december 9. 13:26
A Nógrád megyei Bercelen egy temetés miatt törtek felszínre az indulatok. A hozzátartozók állítják: a falu papja a létszámellenőrzés után túl soknak találta a gyászolókat a kormány által engedélyezett ötven főhöz képest, ezért elment. A pap azt mondja, beteg volt.

„Háborog a rokonságunk! Van, aki azt mondja, ha ez náluk történik, a papnak a ruháját is leszaggatják. Szerette a férjemet az egész falu, sokan ismerték, előre jeleztük a papnak, hogy sokan leszünk” – mondta a Blikknek az özvegy, Pila Józsefné.

„Ott állt a rokonság, százan is lehettek, igyekeztek távolságot tartani az emberek. Erre jön a papunk, és azt mondja, a család kérése, hogy csak a legszűkebb rokonság maradjon a temetésen. Persze, hogy sokan elégedetlenkedtek” – vette át a szót az özvegy édesanyja.

„A pap eleve késett, elmondott pár imát, megszentelte a hamvakat, kelletlenül

felolvasta az igen rövid kis búcsúztatót, alig volt tíz perc. Aztán eltűnt.

Azt hittük, csak elfelejtett valamit, s mindjárt visszajön, de hiába vártuk. Végül a kántor fejezte be a szertartást, igazából ő adta meg a végtisztességet a halottunknak” – mondta az elhunyt anyósa.

A Nógrád Megyei Hírlap úgy tudja, a község önkormányzata az esetről bejelentést tett a Váci Egyházmegyéhez, mert álláspontjuk szerint a plébános kegyeletsértést követett el a magatartásával.

„Pandémia van, ránk is vonatkoznak az előírások. Valóban túl sokan gyűltek össze a temetésen, amit az elején szóvá tettem, hiszen a kormányrendelet ötven főben maximálja a temetési szertartások résztvevőit. Persze, voltak, akiknek ez nem tetszett, de néhányan odébbálltak – mondta a plébánia kapujába maszkban kijövő Hulitka Róbert. – Másfél héttel ezelőtt, éppen

azon a szertartáson én is komoly tünetekkel küszködtem. 39 fokos lázam volt, erősen köhögtem. Azóta is minden programomat lemondtam, karanténban vagyok,

fogalmam sem volt a panaszról. Most is megérkeztem a kezdésre, de hát betegen, maszkban az ember nem tud ugyanúgy prédikálni. Lehet, hogy a részvét sem úgy jön át ilyenkor. Az igaz, hogy a betegségemet nem jeleztem, ennek a szertartásnak nem az én szenvedésemről kell szólnia. Megszenteltem az urnát, aztán csendben eljöttem.”

Azóta a szomszéd faluban, Becskén is hiába várták múlt szombaton, Róbert atya betegségéről mit sem tudtak a hívők. Végül két órával később kezdődött a temetés, már sötétben, amit a közeli falu papja celebrált.

Az egyházmegye a következő választ adta az ügyben: „Az elektronikus sajtóból értesültünk róla, hogy egy nógrádi településen egy pap mit tett vagy nem tett. Igyekszünk utánajárni a cikk igazságtartalmának, addig azonban, amíg ki nem derül, mi is történt valójában, nem tudunk érdemben nyilatkozni az ügyben.”

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!