Kárpátalja szovjet megszállásának kezdetén, 1944 őszén szinte valamennyi magyarok által lakott települést érintette a régió egyik legnagyobb 20. századi tragédiája, a málenkij robot. Van azonban egy kis község az Ungvári járásban, Gálocs, ahonnan Bakajsza József községi bírónak köszönhetően a szovjetek senkit sem vittek „kis munkára”.
Bakajsza József 1905-ben született Gálocson. 1944 őszétől a szovjet katonák és a helyi milícia tagjai gyakorta megfordultak a Bakajsza-háznál: részben mivel előszeretettel vendégeltették meg magukat, ürítették ki az éléskamrát és szedték össze a jószágot, emellett pedig szót tudtak érteni az oroszul is beszélő házigazdával.
A kenyerét kötélverőként kereső Bakajsza József nemsokára a falu bírája lett. Egy alkalommal, amikor a szovjetek nála vendégeskedtek, az evés-ivás közepette elmondták, hogy készülnek összegyűjteni a málenkij robotra hurcolandó férfiakat. Bakajsza ekkor két-három megbízható emberén keresztül értesített minden érintett családot, hogy egyetlen tizenöt évesnél idősebb férfi se tartózkodjon otthon. Így senki nem jelent meg a kijelölt időpontban a gyülekezőhelyen, és amikor a végrehajtók házról házra végigjárták a falut, nem találtak egyetlen munkára fogható embert sem otthon. Bakajszát felelősségre vonták, ám ekkor még kimentette magát és a falu lakosságát. Tette ezt akkor is, amikor a szovjetek már konkrét névsorral jelentek meg nála. Minden esetben azzal érvelt, hogy a településen minden munkabíró emberre szükség van a háború utáni újjáépítés miatt. Amikor csak tehette, igyekezett pálinkával, borral, sonkával rásegíteni az érveire.
Bakajszát 1946 végén eltávolították a falu éléről, személye azonban szálka maradt a helyi kommunista vezetés szemében. Az 1950-es évek elején letartóztatták. Azzal vádolták, hogy fegyvert rejteget, és várja az amerikaiakat. Bár fegyverek nem kerültek elő, a házkutatást végző hatósági személyek több olyan tárgyat találtak, amelyeket bizonyítékként használtak fel ellene a későbbiekben: többek között egy leventejelvényt, magyar zászlókat és egy magyar gazdakitüntetést. Szovjetellenes tevékenységért huszonöt év szabadságvesztésre ítélték, erről azonban a család akkor még nem tudott. Büntetése letöltésének körülményeiről nem rendelkezünk pontos információkkal, azt azonban tudjuk, hogy megjárta Szibériát is. Felesége és gyermekei megbélyegzett személyek lettek: „A tanítók is [azt hajtogatták], hogy hazaárulónak vagyok a fia. Mikor felelni kellett történelemből, vagy magyarázott a tanár, még példának is felemlítették apámat” – meséli Bakajsza Csaba, az egykori bíró kisebbik fia.
Néhány évvel a letartóztatás után végül levél érkezett egy lembergi elfekvőből, amelyben egy ungvári származású orvosnő értesítette a családot, hogy ha élve akarják látni a családfőt, menjenek érte. Hazahozatala után derült ki, hogy az egykori falubírónak kihúzták a fogait, a koponyáját szétverték, elméje pedig megbomlott. Rohamai miatt először az ungvári kórházban, majd egy, a Huszti járásban található elmegyógyintézetben kezelték. Soha többé nem térhetett vissza otthonába. 1968 decemberében halt meg. Szülőfalujában helyezték végső nyugalomra.
Írta: Molnár D. Erzsébet
További részletek az életpályát bemutató kötetről itt olvashatók.
A sorozat eddig megjelent részeit itt találja meg.
Irodalom
- Dupka György: Kárpátaljai Magyar Gulag-lexikon. Ungvár–Budapest, Intermix, 1999.
- Popovics Zsuzsanna: Egy ember, aki életeket mentett 1944 novemberében. Édesapjára emlékezik Bakajsza Katalin. Kárpátalja, 2006. november 17. 305. szám, 2018. november 27.
- Váradi Enikő: Ember az embertelenségben. Emléktábla-avatás Gálocsban. Karpatalja.ma, 2014. október 1., 2018. szeptember 3.
- Zelei Miklós: A kettézárt falu. Budapest, Kortárs, 2017.