Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ungár Péter: most már sort kell keríteni a szociális szektorra

InfoRádió
2020. november 19. 18:44
Az LMP országgyűlési képviselője szerint az elmúlt 10 évben talán most lenne a legfontosabb, hogy végre elismerje a kormány a szociális területen dolgozókat.

A koronavírus-járvány második hulláma alatt nagyon fontos, hogy megköszönjük azoknak az embereknek a munkáját, akik nap mint nap kiveszik részüket a védekezésből, többek között az egészségügyi dolgozóknak, rendőröknek és katonáknak. Ugyanakkor ide sorolandók a szociális dolgozók is, akikről a kormány folyamatosan megfeledkezik – fogalmazott Ungár Péter, emlékeztetve, hogy a mai napig nem tudták számukra megadni azt az egyszeri 50 ezer forintos bérkiegészítést, ami járt volna nekik, hiszen extra megterhelés mellett pluszmunkát végeztek a pandémia idején.

Megdöbbentőnek, egyben teljesen érthetetlennek nevezte a politikus, hogy a legújabb rendelet, ami az egészségügyi dolgozóknak biztosítja, hogy ingyenesen használhatják a tömegközlekedést, nem vonatkozik a szociális ágazatban dolgozókra. A politikus emellett a táppénz 100 százalékra történő felemelését is sürgette esetükben, hiszen nagyon nagy kiesést jelent a szociális dolgozóknak, ha a járványhelyzet vagy a fertőzöttség miatt nem tudnak munkába menni. Ráadásul sokan önhibájukon kívül esnek el pénztől, miközben a védekezésben vesznek részt.

Ungvári Péter csütörtöki online sajtótájékoztatóján megismételte: a szociális dolgozókkal nem foglalkozik a kormány körülbelül tíz éve, de az, hogy most nem törődik velük, különösen tragikus, mert szükség van rájuk a védekezésben, máskülönben a legveszélyeztetettebb réteg lenne kiszolgáltatva a járványnak. Emiatt a napokban két, szociális szektorral fogllakozó szakszervezet is levélben fordult a miniszterelnökhöz. A politikus ígérete szerint, minden eszközt meg fognak ragadni, hogy a kormány végre meghallja a szociális dolgozók hangját, és megkapják azt, amit megérdemelnek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ungár Péter: a kormány folyton megfeledkezik a szociális szektorról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást