Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

A nagy farontólepke pusztít az Andrássy úton

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2020. november 4. 05:10
A kőrisfák folyamatosan kipusztulnak, most déli ostorfákat telepítenek a helyükre, és műfüvet is évelő növényektre cserélik.

Eltávolítják az Andrássy úton a járda melletti részekről a korábban odatelepített műfüvet, helyére évelő növények kerülnek majd. Zakar András, a Főkert vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta, 736 négyzetméteren szedték fel a műfüvet, és 16 fát is ültettek. Összesen 53 ostorfát ültetnek ezen a szakaszon, illetve 300 négyzetméteren talajt cserélnek, és évelő növényeket telepítenek.

"Sajnos az ide telepített kőrisfák mind megbetegedtek, a nagy farontólepke megtámadta, és ezért pusztulnak folyamatosan. Ezért muszáj új fafajt használni, ez a déli ostorfa" – mondta a vezérigazgató, és hozzátette, nemcsak a lepke a felelős a helyzetért, mert

az Andrássy úti fák mostoha körülmények között élnek a kisföldalatti burkolata miatt.

Ezért most új koncepciót dolgoz ki a Főkert a VI. kerület megbízásából, amelynek célja, hogy miként tudják megemelni az ágyásokat, és hogyan lehet a fák életterét megnövelni. Akár olyan megoldást is bevethetnek, hogy az útburkolatot felbontják, és egy speciális megoldással alatta alakítanak ki életteret a növények gyökereinek.

"Hosszú távú munkálatok jönnek, a mostani gyors és látványos munka volt" – mondta Zakar András, és jelezte, a műfű felszedése lassíthatja a fák pusztulását is, mert mostantól szellőzni tud a gyökerük.

Nemcsak az Andrássy úton dolgoznak a társaság szakemberei, a fapótlás máshol is elkezdődött, 1530 fát telepítenek az őszi szezonban, és 13 200 évelő növényt is most ültetnek ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Munkák az Andrássy úton – Zakar András, Főkert
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást