Nyitókép: MTI/Varga György

Vészforgatókönyvvel is készülnek a Balatonnál

Infostart / InfoRádió - Rezsek Győző
2020. november 3. 05:40
A szezonális vállalkozások az egyértelmű nyertesek idén a balatoni régióban. Azok a vállalkozások viszont, melyek egész évre terveznek, veszteségeket könyvelhetnek el. A Balatoni Körnek van forgatókönyve egy esetleges lezárás idejére is.

Ha nem is sínylik meg a 2020-as évet, de biztosan nehezebb dolguk van azon vállalkozásoknak, amelyek nem szezonálisan tartanak nyitva, hanem egész éves működéssel kalkulálták a bevételeiket és költségeiket a balatoni régióban – mondta az InfoRádiónak a Balatoni Kör elnöke. Akik viszont egyébként is két–három hónapra terveztek, erős fogalommal szembesültek, így nagy többségük gazdaságilag jól tudott működni.

Laposa Bence hozzátette: reményeik szerint 2021 tavaszától már egy „kisimult”, tiszta helyzettel tudnak továbblépni, ugyanakkor a Balatoni Körnek van olyan nyári forgatókönyve, amely szerint ha újfent leállás, lezárás lesz, hogy akkor is hasznosan, aktívan töltsék el az időszakot, felújításokkal és különböző fejlesztésekkel.

A Balatonnál végbemenő fejlesztéseket és változásokat határozottan pozitív irányúnak értékelik, annak ellenére, hogy számtalan feladat van még hátra, akár a szolgáltatások minőségének javítása, akár az egyes területeken megfigyelhető túlépítések megfékezése kapcsán. A Balaton Fejlesztési Tanács átalakulhat, társelnöki tisztségek kerülnek be a fejlesztési tanácsba. E szerkezeti átalakítás hátterébe ugyanakkor nem látnak bele, így azzal kapcsolatban csak egy hivatalos tájékoztatást követően tudnak állás foglalni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Balatoni Kör a Balatonról – Laposa Bence elnök.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást