Arcok 1956-ból – Balázs Ferenc

Infostart / InfoRádió
2020. október 30. 17:24
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 23-tól hétköznaponként egy-egy portréval tiszteleg harminc hős és mártír emléke előtt.

Balázs Ferenc vízvezeték-szerelő (1933–1957) – Budapest, 1958. április 10.

Portré

Balázs Ferenc 1933-ban Mátészalkán született, zenészcsaládban; öten voltak testvérek. Közülük ketten 1956 előtt külföldre menekültek. Az elemi és a polgári iskola elvégzése után vízvezeték-szerelőnek tanult, majd Budapesten az Épületszerelő Vállalatnál helyezkedett el. Később Sátoraljaújhelyen és Tokajban, katonai építkezésen dolgozott. Mivel egy alkalommal nem zárt el egy tervrajzot, 1952-ben államtitoksértés címén két és fél év börtönre ítélték. 1954 áprilisában feltételesen szabadult az oroszlányi büntetés-végrehajtási munkahelyről. Előbb egy mátészalkai kisiparosnál lett segéd, majd bányakarbantartóként dolgozott Szuhakállón. 1955 májusától fél évig sorkatonai szolgálatot teljesített. Leszerelése után a MÁVAG-nál kapott állást, majd 1956 júliusában a Víz-Fűtés Szerelő Vállalathoz került. 1956. október elején elhatározta, hogy testvérei után szökik Nyugatra, de elfogták.

Miután október 30-án kiszabadult az előzetes letartóztatásból, egy volt rabtársa javaslatára a Corvin közbe mentek, és csatlakoztak a nemzetőrökhöz. Mintegy 15-20 főnyi csoportjukat a XIII. kerületi Huba utcai Közétkeztetési Technikumban berendezett vöröskeresztes raktár őrzésével bízták meg. Itt szóltak nekik környékbeli járókelők, hogy a közelben bujkál a rettegett államvédelem két beosztottja. Elfogták, és bekísérték őket a Corvin közbe. Az itteni parancsnokságon gyűjtötték össze az államvédelmiseket és pártfunkcionáriusokat, akiket később bíróság elé akartak állítani. Bántódása egyiküknek sem esett.

A raktár őrsége november 4-én leadta fegyvereit, Balázs és néhány társa ott maradt dolgozni. Rövidesen több diáknál is géppisztolyt láttak, megtudták, hogy az udvaron lévő szemétgödörben elrejtett fegyverek vannak. Mindenképp el akarták kerülni, hogy a hatóságok (amelyek kiemelten vadásztak a fegyveresekre) is felfigyeljenek erre, illetve hogy a fiatalok valami meggondolatlanságba kezdjenek lelkesedésükben. Ezért Balázs és négy, később Nyugatra menekült társa, valamikor november 12. és 16. között az udvaron elásták a fegyvereket. A gödör kiásásában rövid ideig segített nekik a technikumban tanító Koós Géza is, akit később Balázzsal együtt ítéltek el. „Az elásáskor a fegyverekkel közvetlenül más célunk nem volt, mint az, hogy ne legyenek a felszínen” – vallotta a bíróságon. Decemberben Balázs otthagyta a technikumot, és a IX. kerületbe költözött. 1957. március 22-én vették őrizetbe, miután egy ismerősének mesélt az elásott fegyverekről és arról, hogy Nyugatra akar szökni. A rendőröknek ő mutatta meg a helyet, ahonnan tíz puska, két géppisztoly, egy kézigránát, egy kispuska, egy céllövő pisztoly, hat géppisztolytár és nagyobb mennyiségű lőszer került elő.

Balázs Ferencet és Koós Gézát 1957. március 28-án fegyver- és lőszerrejtegetésben mondta ki bűnösnek a Budapesti Katonai Bíróság Mundi János őrnagy vezette rögtönítélő tanácsa. Balázst halálra, Koóst tíz év börtönbüntetésre ítélték. Az ítélethirdetést követő kegyelmi tanácskozáson a tanács elnöke Balázst kegyelemre javasolta, míg az ülnökök ellenezték. Az egyik ülnök feltételezéseken alapuló véleménye szerint azért sem javasolta Balázst kegyelemre, mert „nem a vádlotton múlott, hogy a [két általuk őrizetbe vett] államvédelmi katona életben maradt.”

Miután Balázs Ferenc kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács 1957. április 8-án elutasította, két nap múlva a Budapesti Országos Börtön udvarán kivégezték. Sorsa jól mutatja, hogy a megtorlás során sok esetben teljesen alaptalanul szabták ki a legsúlyosabb ítéleteket.

Források és irodalom

  • Balázs Ferenc és társa pere HM HIM Hadtörténelmi Levéltár XI. 22. 2145/1957
  • 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
  • Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Az Arcok 1956-ból sorozat korábbi cikkei itt olvashatók.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Arcok 1956-ból – Balázs Ferenc
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást