Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Az Európai Parlamentig jutott az SZFE ügye

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2020. október 27. 13:35
Nem közeledtek az álláspontok az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságában sem a Színház és Filmművészeti Egyetem átalakításával összefüggésben. Az online tanácskozáson az intézmény korábbi fenntartójának képviselője, az új kuratórium elnöke, a korábbi rektorhelyettes és a tüntető diákság egyik vezetője is felszólalt.

Elsőként a Színház és Filművészeti Egyetem korábbi fenntartójaként az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára számolt be a magyar kormány álláspontjáról. Szerinte több intézmény esetében sikeresen végbement a külföldi tapasztalatok alapján kidolgozott modellváltás, csak itt voltak gondok.

György László azt mondta: az egyetemek autonómiája Magyarországon biztosított ebben a konstrukcióban. Ezt az alkotmány is garantálja. Nemhogy kevesebb, de nagyobb is lesz az önállóságuk. Az államtitkár kitért arra, hogy a top 10 filmművészeti egyetem legtöbbje magánkézben van. A legtöbb Oscar-díjat azok nyerik, akik magánintézményben jártak. Andy Vajna irányításával pedig az elmúlt 10 évben Budapest filmipari központ lett Európában, számos magyar színész és rendező kapott nagy díjakat. Magyarország szereti a színházakat, itt adják el Európában a 3. legtöbb színházjegyet. Az SZFE jövőjéről kifejtette:

"a következő évben megnégyszerezzük az SZFE költségvetését.

Ennek része a műveleti kiadások, a képzés, valamit az infrastruktúra fejlesztése."

Az egyetem korábbi rektorhelyettese azonban az autonómia garanciáinak elvesztéséről beszélt. Upor László egy csavart lát a magánintézménnyé alakulásban.

"Az autonómia az egyetem helyett a kuratóriumra szállt",

ugyanis az irányító kuratórium, melynek tagjait a kormányzat közvetlenül nevezte ki, beavatkozhat és be is avatkozott az SZFE életébe, például azzal, hogy elvette a szenátus jogait az igazgató, valamint az osztályvezetők kinevezése kapcsán. Egyetlen kérést és követelést sem válaszoltak meg vagy teljesítettek szerinte. A testület akár egy nap alatt is megváltoztatja a szabályokat.

"Múlt héten például nagyon arrogánsan próbálták megoldani a problémát. Az új kancellár lekapcsoltatta az internetet az épületekben, lezáratta a termeket, és nem engedte be a diákokat" - mondta.

Milovits Hanna a diákönkormányzat képviseletében jelezte: ők szeretnének tanulni, de

a blokádot mindaddig fenntartják, amíg az egyetmi autonómiát nem sikerül visszaállítani.

Rámutatott, hogy az új vezetőségben nem vehetnek részt, nincs beleszólásuk az egyetem működésébe, csak az alapítványi testület dönt az egyetem dolgairól. "Mi készek vagyunk tárgyalni az egyetemünk jövőjéről a minisztériummal, de csak ha egyenlő félként kezelnek minket és az autonómiánkat garantálják" - mondta.

Az SZFE kuratóriumi elnöke azt mondta: itt egy hosszú ideje húzódó kérdésről van szó, korábban a szakma és ő is folyamatosan jelezte, nem jól működik az egyetem.

Vidnyánszky Attila szerint ugyanis nem szolgálja ki az intézmény a szakma egészét,

ráadásul a filmipar is megfogalmazott kritikákat azért, mert nincs elég szoros együttműködés az egyetemmel.

"Úgy szeretnénk színesebbé tenni az egyetemet, hogy ami megvan, hadd maradjon továbbra is. Az egyetemistáknak is jeleztük, hogy azok a tanárok kísérhetik el a diákokat tanulmányaik végéig, akiknél felvételiztek. Mi senkit sem küldtünk el és nem mi oszlattuk fel a szenátust" - sorolta.

A többek között a Nemzeti Színházat is vezető rendező vitatta azt, hogy október 23-án 15 ezren tüntettek volna az SZFE-ért. Szerinte az a baloldali pártok kampánygyűlése volt.

"Már augusztus elején kiképzést kaptak a diákok ismert baloldali mozgalmároktól, egyetemfoglalást tanítottak nekik."

Vidnyánszky Attila egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: a kereszténység számára a nyitottság metaforája. Az egyetem szerinte eddig inkább bezárt és kirekesztő volt, és a tanárok nagy része 2-3 színházból került ki. A jövőben azonban mást is szeretnének megjeleníteni, több külföldi oktatót bevonni a képzésbe. "Engedjék meg, hogy más hang is megjelenjen az egyetemen, más esztétikai megközelítés is megjelenhessen, ez gazdagítani fogja az életet, ne taszítsanak el bennünket. Komoly lehetőség van arra, hogy új kampuszt építsenek és egy új korszaka kezdődjön az intézménynek" - mondta még.

A bizottsági meghallgatáson több hozzászóló is volt. Egy kivételével mindegyikük a diákok mellett foglalt állást. A testület elnöke a végén közölte: ezután írásban is be lehet nyújtani a véleményeket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az SZFE ügye az EP-ben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást