Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Rétvári Bence: a tesztelés mellett nagyon sok intézkedésre van szükség

InfoRádió / MTI
2020. október 20. 13:45
Az MSZP ingyen letesztelné és teljes fizetéssel home office-ba küldené a kismamákat, de a halászok és az önkormányzatok is szóba kerültek az Országgyűlés keddi plenáris ülésén napirend előtt.

Párbeszéd: a Fidesz politikai alapon kivételez az önkormányzatokkal

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) értékelése szerint lassan, de biztosan megszünteti a kormány az önkormányzatiságot. Mint mondta: a Fidesz 2019 októbere óta kifejezetten bünteti az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat. Hozzátette: a fideszes vezetésű önkormányzatoknak soron kívül mindig jár egy kis tao-pénz, pár nyertes pályázat vagy rendkívüli támogatás.

Közölte: a jogállamisági követelmények miatt az Orbán-kormány blokkolja azt, hogy az unió 2500 milliárdos válságkezelő csomagja eljusson a magyar emberekhez. Hozzátette: "a szabad városok" azt szeretnék, ha ennek a pénznek a felét az önkormányzatok költhetnék el közvetlenül. Jelezte, ennek érdekében az ország több településén helyi népszavazást indítanak; a források felhasználásával kapcsolatos kezdeményezéshez csatlakozott 36 európai nagyváros is.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint az ellenzék egyre kevésbé tud mit kezdeni azzal a felelősséggel, amely egy éve az övé az önkormányzatokban. Hangsúlyozta, a kormány óriási tehertől szabadította meg az önkormányzatokat az adósságállomány átvállalásával, és folyamatosan nő a települések költségvetési támogatása is.

Szerinte az a tapasztalat, hogy egy ország csak azokkal az uniós forrásokkal számolhat biztosan, amelyet "a nemzeti kormányoknak címkéznek fel", ha külön kell pályázni a forrásokért, akkor arányaiban nagyobb összeg áramlik vissza a régi, gazdagabb tagállamokhoz.

Óriási forrásvesztést jelentene az ellenzék javaslata, amely így nem más, mint önző, pártpolitikai célú hazardírozás.

LMP: el kell fogadni a szigorúbb uniós klímacélokat!

Schmuck Erzsébet (LMP) arra szólította fel a kormányt, hogy ne vétózza meg decemberben a szigorúbb uniós klímacélokat. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Tanács múlt heti ülésén 55 százalékos kibocsátáscsökkentési célokról tárgyaltak a vezetők. Megjegyezte, a tudományos álláspont szerint már ez is kevés, 65 százalékos csökkentésre lenne szükség 2030-ig Európában.

Elmondta: az LMP 300 milliárd forintos épületenergetikai csomagot javasol, amelynek a szigetelésen és a nyílászárócserén túl része a háztartási napenergia támogatása is. A program eredményeként a lakossági fűtési energia 40 százalékkal csökkenthető, ahogy a rezsi is, kiszámíthatóan és tartósan - tette hozzá.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára rögzítette, a kormányzat elkötelezett a klímavédelem mellett és azt konkrét intézkedésekkel segíti.

Szerinte a kormány eddig is számos intézkedést hozott, példaként említette az éghajlatváltozási cselekvési tervet, az energiastratégiát. Beszélt a többi között az illegális hulladéklerakók felszámolását célzó intézkedésekről, a folyók megtisztításáról, valamint a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott, 32 milliárd forintos, a megújuló energiatermelést segítő programról.

DK: ingyenes tesztelés kell

Varju László (DK) közölte, a koronavírus-járvány elszabadult az országban, kezelése teljes mértékben kicsúszott a kormány kezéből. Elmondta, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a járvány akkor tartható kordában, ha napi tesztek között a pozitívak aránya öt százalék alatt van.

Magyarországon szeptember elején volt ilyen arány, amely ma már ennek a háromszorosa - jegyezte meg. Véleménye szerint a kormány a járvány kezelésében kizárólag látszatintézkedéseket tesz, ilyennek nevezte a határzárat, illetve a szórakozóhelyek 23 óra utáni bezárását. Szerinte a vírus fél éve az országban van, olyanok is terjesztik, akik nem voltak külföldön, ráadásul a vírus az "órát sem ismeri".

Tömeges tesztelést sürgetett, hogy a teljes bezárkózást el lehessen kerülni. Emlékeztetett arra, népszavazást kezdeményeztek az ingyenes tesztelés érdekében.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint úgy látszik, a politikai paranoiának is vannak szintjei. Úgy értékelte, hogy a képviselő megnyitná a határokat, nyitva hagyná a szórakozóhelyeket és népbutításnak tartja a nemzeti konzultációt.

A kormány szerint a nemzeti konzultáció része a demokráciának - közölte. Hangsúlyozta, Magyarországon mindenkinek ingyenes a tesztelést, aki a koronavírus tüneteit mutatja, vagy szoros kontaktja egy fertőzöttnek.

Szerinte más országok tesztelési protokollja is hasonló. Fontos a tesztelés, de azzal önmagában nem lehet lassítani a terjedést, amellett nagyon sok intézkedésre van szükség - mondta. Rámutatott arra, hogy a 11 milliós Belgiumban 10 ezer felett van a halottak száma.

MSZP: védjük meg a kismamákat!

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) Veres András győri megyéspüspök lombikprogrammal kapcsolatos nyilatkozatára utalva megköszönte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszternek, hogy gyorsan reagált, és megvédte az érintett családokat és gyerekeket. Hangsúlyozta: minden eszközzel azon kell dolgozni, hogy a lehető legtöbb támogatást kapják meg a meddő párok, és nem szabad megbántani sem őket, sem azokat a gyermeket, akik lombikprogrammal születtek.

Kiemelte: a járvány időszakában fokozottan kell védeni a kismamákat és a születendő gyerekeket, ezért határozati javaslatban kezdeményezi az MSZP, hogy a kismamáknak legyen lehetőségük az otthoni munkavégzésre, de ha ez nem lehetséges, akkor ne táppénzt, hanem 100 százalékos távolléti díjat kapjanak.

Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára azt mondta: az egészségügyet sikerült felkészíteni a járvány második hullámára, így mindenki, a kismamák is számíthatnak arra, hogy meg tudják őket védeni a vírustól.

Kiemelte: ma Magyarországon minden vágyott és felelősséggel vállalt gyermek megszületését támogatja a kormány, amely a korábbi baloldali kormányokhoz képest megduplázta a lombikprogramok forrását és megnövelte az állami fenntartású meddőségi intézmények számát.

A kormány támogatására a jövőben is számíthatnak a meddőséggel küzdő párok - tette hozzá.

Jobbik: kártalanítsák a halászokat!

Magyar Zoltán (Jobbik) a megélhetését elvesztő mintegy 170 halászcsalád érdekében emelt szót. Mint mondta: a halászok az Országgyűlés döntése miatt kerültek súlyos helyzetbe, megszűnt a munkájuk, és az ígérettel ellentétben nem kaptak kártalanítást és munkát sem.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium államtitkára elmondta: jelenleg tárgyalásban vannak halászokkal arról, hogyan tudnának részt venni a folyóvizekben elszaporodott invazív fajok kiszűrésében.

Felidézte: a horgászatról és a halászatról szóló törvény elfogadása után felajánlották a halászoknak, hogy horgászegyesületekben végezzenek aktív tevékenységet, azonban az egyesületek nemigen foglalkoztatták a halászokat, mert tudták, hogy egy részük korábban "tilosban dolgozott", méreten aluli halakkal kereskedett.

KDNP: értékek helyett érdekek, igazság helyett kettős mérce van a baloldalon

Soltész Miklós (KDNP) az október 11-i, szerencsi időközi választás tanulságairól szólva úgy értékelt: értékek helyett érdekek, igazság helyett kettős mérce van a baloldalon. Felidézve, hogy korábban milyen elítélő nyilatkozatokat tettek egymásról a most összefogásban induló pártok, úgy fogalmazott: akik egymás gyalázták, azok most "összeborultak".

A Jobbiknak nem számít mit tett Gyurcsány, a baloldalnak pedig nem számít, hogy a Jobbik egyik képviselője a zsidókat listázta volna a parlamentben - jegyezte meg.

Úgy fogalmazott: "semmi sem számít a baloldalon, csak a pénz és a hatalom, mindegy, hogy honnan és kitől jön".

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára szerint az látszik az időközi választások eredményéből, hogy a baloldal olyan politikai szövetségbe tömörült, amely elvek nélküli és csak a hatalom, mint cél tartja össze. Hangsúlyozta: a baloldali ellenzéki pártoknak nem okozott gondot egy antiszemita, rasszista, kisembereket megkárosító jelöltet támogatni, és a Jobbiknak sem okozott gondot, hogy olyan erők mellé álljanak, amelyek ellen létrejöttek.

Fidesz: amíg a Fidesz-KDNP van többségben, a családok támogatása a legfontosabb cél marad

Böröcz László (Fidesz) arról beszélt: amíg a Fidesz-KDNP adja a parlamenti többséget, addig a családok támogatása a legfontosabb cél marad. Hangsúlyozta: míg a baloldal az alanyi jogon járó juttatásokat emelné meg, addig kormány szerint a megoldást nemcsak a konkrét anyagi támogatás jelenti, hanem a családok megbecsülése, erőfeszítéseik elismerése úgy, hogy az motiválja őket és munkára is ösztönözzön.

Kiemelte: ezt szolgálja az otthonteremtési program, a legutóbb bejelentett otthonfelújítási támogatás, az 5 százalékos lakásáfa, valamint a hitelmoratórium meghosszabbítása a gyermekeket nevelő családok számára is. Emellett - folytatta - többek között családi adókezdemény, gyerekek után járó szabadság, nagyszülői gyed, diplomás gyed, autóvásárlási támogatás, illetve ingyenes nyelvvizsga is segíti a családokat.

Zsigó Róbert államtitkár erre reagálva hangsúlyozta: a kormány célja, hogy egyre könnyebb legyen családot alapítani, gyermeket vállalni és nevelni, ezért 2,5-szeresére emelték 2010 óta a családok támogatását célzó forrásokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Napirend előtti felszólalások
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást