Nyitókép: Facebook/Miskolc a múltban/Farkas István

Sosem látott vallomás egy legendás magyarországi gyilkosságról

Infostart
2020. szeptember 23. 14:59
A magyar kriminalisztika egyik legnagyobb rejtélye a Labancz Anna-ügy néven elhíresült, 50 éve történt gyilkosság.

1970. szeptember 15-én, a Tükör című képes újság frissen megjelent számában, a Kék Fény című rovatban Szabó László, a közismert bűnügyi újságíró ezt írta: "...Nagy visszhangot váltott ki az a brutális módon elkövetett gyilkosság, amely Miskolcon, a Szentpéteri kapu melletti kórház nővérszállásán történt 1970. április 19-én hajnali három és negyed négy között, amikor megölték Labancz Anna 24 éves ápolónővért" - kezdte összefoglalóját az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a napokban a Facebookon.

A gyilkosság a nő földszinti szobájában történt. Az elkövető a nyitott ablakon át jutott a helyiségbe, majd a késével 16-szor szúrta meg az alvó ápolónőt. Ennek ellenére a nővérnek még volt annyi ereje, hogy csurom véresen kirohant a folyosóra, ahol azt kiabálta: „Nem akarok meghalni, mentsétek meg az életemet!” Nem tudtak neki segíteni, végül a közeli kórház műtőasztalán halt meg.

Nagy erőkkel, több vonalon zajlott a rendőrségi nyomozás. Beszámolt a nagy port kavaró gyilkosságról az akkoriban indult Kék fény című bűnügyi tévéműsor is, de az adás ártalmasnak bizonyult az ügy felgöngyölítése kapcsán, hiszen országszerte álhíreknek, kitalált történeteknek adtak táptalajt a műsorban elhangzó fontos információk, nem beszélve arról, hogy a gyilkos is megtekinthette a műsort, így értesülhetett a nyomozás hozzávetőleges állásáról.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a napokban egy olyan "szálat" hozott nyilvánosságra, amely talán nem került a nyilvánosság elé.

Létezik ugyanis egy irat, amely szerint egy bizonyos K. L., aki akkoriban a Bp.-i Fegyház és Szigorított Börtön elmemegfigyelőjében volt elhelyezve, több esetben, a nyilvánosság által nem ismert részleteket is elmondva beszélt Labancz Anna megöléséről.

Akkoriban úgy vélték, hogy ő maga az elkövető, vagy annak kilétéről tud, ezért megszervezték a megfigyelését, ám a csatolt irat szerint az adott esetben nem ment zökkenőmentesen.

A beszámoló szerint a gyanús személy kijelentette: "Annát bajonettel ölték meg, vércsatornással. Először megszúrták, megfordították benne - ekkor vágta el az artériát - majd kihúzták és arcába nyomták alulról felfelé". Az első szúrás elmondása szerint hátulról történt. Többek előtt, közös háztartásban élő nőjének lakásán a "Kék fény" adása során kijelentette, hogy ő tudja a gyilkos kilétét, de azt a rendőrség soha nem tudja kinyomozni - idézte fel a levéltár az iratok alapján.

A férfi iránti gyanút indokolta még, hogy arra az éjszakára nem tudott alibit igazolni, valamint hogy gyanították, elmebetegségét megjátssza.

A Blikk megkereste a Labancz Anna-ügy egykori nyomozócsoportjának egyik tagját, aki a mai napig a nyomozás szinte minden pillanatára emlékszik, de állítja:

felderítő munkájuk során a kórház szinte valamennyi dolgozóját kihallgatták, az elmeosztályon dolgozó segédápolóra azonban nem emlékszik.

Így számára is vadonatúj és annál érdekesebb ez a friss információ.