Nyitókép: MTI/Varga György

Máris van trükk, amivel kijátszhatják a hatósági árat a teszteknél

Infostart
2020. szeptember 22. 12:29
Van, ahol továbbra is 36 ezer forintba kerül egy PCR-teszt.

Van olyan cég, amely továbbra is 36 ezer 500 forintot kér egy PCR tesztért, annak ellenére, hogy hétfő óta az hatósági áras, és 19 ezer 500 forintban maximalizálták - számolt be a RTL Klub alapján a Népszava. Van olyan magánszolgáltató, amely különböző jogcímeken – például kiszállási és kényelmi díj felszámításával – drágábban végez el egy PCR-tesztet a hatósági árnál.

Mint arról az Infostart is beszámolt, hétfőtől a vizsgálat hatósági áras és 19 500 forintnál semmilyen jogcímen nem kerülhetne többe az országos tisztifőorvos szerint.

Azt is megírtuk, hogy a laborvizsgálatokat megrendelő magáncégek, valamint az azokat elvégző magánlaborok is megvizsgálták a hatósági áras PCR-tesztelés bevezetése okozta helyzetet. Több laboratórium részéről is azt mondták, hogy ezen az áron vagy éppen nullszaldósra, vagy már veszteségesre jön ki számukra a PCR-minták analizálása. Hétfőn már két magánlabor jelezte, hogy változtatásokkal folytatják a tesztelést.

Szintén hétfőtől érvényes a Nemzeti Népegészségügyi Központ új eljárásrendje, amely szerint a háziorvosok PCR-teszt nélkül is koronavírus-fertőzöttnek minősítheti azt, aki a fertőzés tüneteit mutatja: azaz köhög, láza, vagy nehézlégzése van, esetleg az ízérzés hiánya vagy zavara jelentkezik.

PCR-tesztet csak akkor kötelező kérni, ha a páciensnek koronavírusra utaló tünetei vannak, és emellett

  • az előző 14 napban koronavírus-fertőzött területen járt,
  • vagy az előző 14 napban szoros kapcsolatban volt megerősített vagy valószínűsített fertőzöttel,
  • vagy járó- illetve fekvőbeteg-ellátásra szorul,
  • vagy közvetlen betegellátásban részt vevő egészségügyi dolgozó,
  • vagy az előző 14 napban olyan bentlakásos intézmény lakója vagy dolgozója volt, ahol a kockázati csoportba tartozó személyeket gondoznak.

Akit a háziorvosa csak a tünetei alapján minősít fertőzöttnek, de nem tesztelik, azt csak az orvos utasíthatja otthoni elkülönítésre, de nem kerül hatósági házi karanténba.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!