Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Több mint százezer felsőoktatási hallgató élt tavasz óta a könnyítéssel

Infostart
2020. szeptember 10. 16:23
Mintegy 110 ezer friss diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a nyelvvizsgákkal összefüggő engedményeknek köszönhetően.

Azért döntöttek tavasszal a korábban előírt követelmények időszakos eltörlése mellett, mert a koronavírus-járvány idején nemcsak az emberek egészségét és életét, de a gazdaságot, a magyar emberek megélhetését is védeni kell - írta az adatokról beszámolva közösségimédia-oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

"A változtatásnak köszönhetően az érintett fiatalok jobb munkaerőpiaci helyzetbe kerültek, hiszen olyan állásokat is megpályázhattak, amelyeket a diplomájuk kézhezvétele előtt nem. A munkáltatók pedig így is biztosak lehetnek abban, hogy megfelelő szaktudással rendelkeznek a jelentkezők, hiszen a záróvizsgát letették, bizonyították, hogy elsajátították a szükséges ismereteket" - mutatott rá Schanda Tamás.

Kitért arra: a gazdaságvédelmi akcióterv egyik első intézkedése volt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatták diplomájukat.

A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára, a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, mesterképzésekre, osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül.

A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez - közölte Schanda Tamás.