Nyitókép: MTI/Varga György

Nem fulladt be a vízimentőképzés a koronavírus miatt, de vannak tanulságok

Infostart
2020. augusztus 29. 13:48
Például a korábbi szintfelmérő úszást most az elméleti képzés után tartották, ami miatt nem egy jelölt ott esett csak ki.

Az idei évre – részben kényszerből – átalakította mentőképzését a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, például az elméletet online módon kellett elsajátítani. A részletekről beszámoló HírBalaton.hu portál cikke szerint az online elméleti anyag 20-30 százaléka szabadon tanulható volt, de persze voltak "gép előtt ülős" órák, házi feladatok, modulzáró tesztek is.

Fizikailag nagyobb teher volt a hallgatóknak, hogy a személyes jelenlét egy 5 napos időszakra koncentrálódott, ez alatt pedig szinte végig a vízben voltak. (A képzés korábban 9 napos volt, így el tudták osztani az elméleti és a gyakorlati képzést.)

Az oktatás viszont hatékonyabb lett, hetente be tudtak fejezni egy tanfolyamot, és 60-80-100 embert is tudtak egyszerre oktatni.

A tapasztalatok szerint egyébként a rövidebb tanfolyamra többen jelentkeznek, igaz, nagyobb is a lemorzsolódás – többen nem tudnak megfelelően úszni, és ez nem az elején derül ki, hanem a gyakorlat során.

Ami még probléma volt idén, hogy nem digitalizálták a tananyag egészét, csak nagyjából a kétharmadát, ezt viszont "csendesebb időszakban" pótolni fogják.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!