Az Egyesült Államoktól vásárol légvédelmi rakétarendszer-komponenseket a Magyar Honvédség - a nap hírei

Infostart
2020. augusztus 12. 22:09
Szeptember 1-jén hagyományos tanrendben indulhat az iskola. A belarusz helyzetről is egyeztetnek rendkívüli ülésükön az uniós külügyminiszterek.

Az Egyesült Államoktól vásárol légvédelmi rakétarendszer-komponenseket a Magyar Honvédség, csaknem egymilliárd dollárért szeptember végéig. Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta: a légvédelmi rendszer elsődleges célja az elrettentés, a biztonság erősítése, és a katonák kiképzését is segíti majd. David Cornstein amerikai nagykövet kiemelte, hogy a két ország között az eddigi legnagyobb védelmi beszerzés valósul meg.

Júniusban 7,8 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 12,2 százalékos a csökkenés. A koronavírus gazdasági hatása júniusban is érezhető volt. Az előző hónaphoz képest ugyanakkor szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva már 17,1 százalékkal nőtt a kibocsátás, ami a havi összevetések közül az idei legmagasabb érték.

Szeptember 1-jén hagyományos tanrendben indulhat az iskola - a Magyar Közlönyben megjelent az erről szóló rendelet. Az első félév január 22-ig tart, a tanév utolsó tanítási napja 2021. június 15. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a koronavírus-járvány hazai alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományost.

Újabb 22 embernél mutatták ki az új koronavírust, ezzel 4.768 embernél igazolták a kórt. Az aktív fertőzöttek száma 634-re nőtt, az elhunytaké változatlanul 605. 64 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 5-en vannak lélegeztetőgépen. 3.529-en már meggyógyultak. Csaknem 8 ezren vannak hatósági házi karanténban.

Összesen 37 koronavírus-fertőzötteket jelentett Pápáról a település polgármestere. Áldozó Tamás elmondta: egy bölcsödében és egy óvodában azonosítottak fertőzötteket hétfőn. Az intézményeket bezárták és fertőtlenítik. A dolgozók és a gyermekek karanténba kerültek.

Megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma Szlovákiában, az egészségügyi miniszter szerint az országot elérte a járvány második hulláma. Az elmúlt 24 órában 75-tel 2690-re nőtt a regisztrált koronavírus fertőzöttek száma, a napi újonnan nyilvántartásba vett fertőzöttek száma április vége óta nem volt ilyen magas.

Több hónapos rekordot döntött az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma Ausztriában. Az osztrák egészségügyi minisztérium jelentése szerint egy nap alatt 194 embernél azonosították a kórt, április közepe óta nem volt ilyen magas ez a szám.

A tragédiával végződött vértesszőlősi mentés miatt ismét kezdeményezik az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását ellenzéki képviselők. Vértesszőlősön július elején akadt fenn egy magas fán egy siklóernyős, aki azután szenvedett súlyos sérüléseket, hogy a szemtanúk szerint a mentésére érkező honvédségi helikopter rotorszele lefújta a fáról. A siklóernyős kedden belehalt sérüléseibe.

Júliusban csaknem 3 ezer ellenőrzést hajtott végre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal főként a turisztikai szempontból keresett helyeken. Az ellenőrök 234 esetben összesen 15 millió forint bírságot szabtak ki, emellett több mint másfél millió forint értékben vontak ki élelmiszereket a forgalomból.

Fehéroroszországban ismét több mint ezer embert vettek őrizetbe a szerda éjszakai tüntetéseken, az összecsapásokban 51 tüntető és 14 rendőr megsebesült. Bresztben a rendőrök a tömegbe lőttek. Az Európa utolsó diktatúrájának tartott országban a vasárnapi elnökválasztás előzetes eredményeinek közzététele után kezdődtek tiltakozások.

Rendkívüli ülést tartanak pénteken az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei. Az online konferencián hétvégi fehéroroszországi elnökválasztás nyomán kialakult állapotokról, a libanoni robbanást követő fejleményekről és a Földközi-tenger keleti medencéjében zajló török szénhidrogén-kutatásokról tárgyalnak majd.

Az Egyesült Államok nagyon aggódik a fehéroroszországi fejlemények miatt és továbbra is mindent megtesz az ottani civilek, a tüntetők védelme érdekében - jelentette ki amerikai külügyminiszter Prágában. Mike Pompeo közölte: az Egyesült Államok már felszólította a fehérorosz hatóságokat, hogy ne alkalmazzanak erőszakot a civil tüntetők ellen.

A tavalyi volt a három legmelegebb év egyike az időjárási feljegyzések kezdete óta. Egy most megjelent nemzetközi tanulmány szerint 2019-et a gleccserek olvadása, a tengerszint emelkedése, bozóttüzek, hőhullámok és szárazságok jellemezték. Ezekhez a szélsőséges jelenségekhez nagymértékben hozzájárult az üvegházhatású gázok kibocsátásának emelkedése.