Június 16: Orbán Viktor beszéde Nagy Imre újratemetésén – hallgassa meg!

Infostart
2020. június 16. 07:16
Harmincegy évvel ezelőtt, 1989. június 16-án temették újra Budapesten Nagy Imrét és négy társát. Az eseményen beszédet mondott Orbán Viktor is.

Nagy Imrét és négy társát, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált és Szilágyi Józsefet a Hősök terén, a Műcsarnok lépcsőin ravatalozták fel. Koporsóik mellett egy hatodik, az ismeretlen forradalmár koporsója emlékeztetett a forradalom többi áldozatára.

„Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket és bizalmát beléjük helyezte. Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek” – mondta hétperces beszédében Orbán Viktor.

A teljes beszéd ebben a videóban megnézhető.

A mostani kormányfőn kívül Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor és Király Béla mondott beszédet.