Nyitókép: pixabay

Önkormányzatok: szolidaritás és csőd közeli helyzet

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2020. május 28. 20:13
Kevesebb lehet jövőre a önkormányzati fejlesztés a koronavírus-járvány, illetve a központi költségvetés önkormányzatokat érintő részei miatt - állították városvezetők az InfoRádióban. Másként látják azonban az okokat és a lehetőségeket az ellenzéki és a kormánypárti politikusok.

Érd ellenzéki polgármestere szerint akár elbocsátásokra és intézmény-összevonásokra is szükség lehet Pest megye legnagyobb településén a forráselvonások és a jövő évi központi költségvetés önkormányzatokat érintő részei miatt. Csőzik László a gépjárműadó elvonását és az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás kiterjesztését, vagyis az iparűzési adó meghatározott részének nagyobb elvonását említette.

"A 2,7 milliárdos iparűzési adóbevételünk egy részét e eszerint feltehetően el fogják vonni tőlünk, ami egy óriási megrázkódtatás" - jelentette ki Csőzik László. Érd korábbi fideszes vezetése 2015-ben megállapodást kötött a kormánnyal, hogy a költségvetésből kipótolják a város hiányzó forrásait. Tavaly ez a működési támogatás 700 millió volt.

"Ha ez idén nem érkezik meg, legalább ekkora összegben, akkor egész egyszerűen csőd közeli helyzetbe kerül a város"

- mondta a városvezető. Csőzik László szerint a folyamatosan csökkenő források miatt jövőre alig, vagy egyáltalán nem tudnak fejlesztéseket finanszírozni, az önkormányzat forrásait felemésztik a működési és fenntartási költségek.

"Ha nincs fejlesztés, akkor gyakorlatilag fölmerül a kérdés, hogy miért van önkormányzat. Akkor kicsit olyan az egész,

mintha a régi tanácsrendszer éledne újra, ahol meghosszabbított karja az államapparátusnak a helyhatóság"

- fogalmazott Csőzik László.

Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke nem látja ilyen borúsan a jövőt.

"Az önkormányzatok a most beterjesztett költségvetés kapcsán is élni fognak, élni is tudnak, de lehet, hogy a beruházásainkat és a fejlesztésünket másra kell fókuszálnunk"

- fogalmazott Kaposvár első embere. A polgármester szerint a fejlesztéseket uniós és nemzeti pályázatokkal meg lehet majd valósítani. Szita Károly szerint teljesen természetes, hogy a járvány elleni védekezésből és a gazdaság helyreállításához szükséges erőfeszítésekből az önkormányzatok is kiveszik részüket.

"Azoknak a nagyvárosoknak, amelyek amúgy is erősek voltak, és erősek most is, nekik az úgynevezett szolidaritási hozzájárulásból többet kell áldozniuk azért, hogy a szegényebb települések ebből a pénzből többet kapjanak azért, hogy működtetni tudják az adott települést. Mondok erre egy példát:

Magyarország leggazdagabb települése Budapest, nyilvánvaló, hogy a szolidaritási hozzájárulás tekintetében a legtöbbet a fővárosnak kell adóznia

- tette hozzá. Szita Károly azt mondta, a 2021-es központi költségvetés tervezetének önkormányzatokat érintő részeiről június 10-én tartanak egyeztetést a belügyminiszterrel.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Önkormányzatok: szolidaritás és csőd közeli helyzet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást