Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Még több mint 500 magyar nem tudott hazajutni

Infostart / MTI
2020. május 18. 17:02
A járvány elleni védekezés eddigi lépéseiről Szijjártó Péter számolt be az Országgyűlésben.

A járvány elleni védekezésben észszerű és körültekintő egyensúlyra kell törekedni, tekintettel az emberi élet és egészség védelmére, a gazdaság újraindítására és a normális élet visszanyerésére - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.

A tárcavezető kiemelte:

a kormánynak az elmúlt napokban hozott intézkedéseit hármas célrendszer határozta meg,

ennek része az egészségügyi ellátórendszer felkészítése egy eddig soha nem látott helyzetre, kedvező startpozíció biztosítása a gazdaságnak az új világgazdasági korszakban, valamint az utazási korlátozások miatt önhibájukon kívül külföldön rekedt magyarok hazahozatala.

Megjegyezte: mivel az európai országok a járvány csúcspontja utáni időszak kihívásaival is eltérő időpontokban szembesülnek, fontos figyelembe venni más országok tapasztalatait.

Kifejtette: hétfőn átlépte a 10 ezret azoknak a magyaroknak a száma, akiknek segítettek hazatérni, és még 541 olyan magyar van, aki a korlátozások miatt eddig nem tudott hazajönni, nekik is minden támogatást biztosítanak. Minden mentesítő járatot bejelentettek az EU-nak, és szinte mindegyik járattal más uniós országok állampolgárait is elhozták, de sem választ, sem támogatást nem kaptak az uniótól - közölte.

Légihíd

Szijjártó Péter elmondta: az egészségügyi védekezés sikere érdekében légihidat hoztak létre Kína és Magyarország között, eddig több mint 130 repülőgép szállított ezen eszközöket.

  • Eddig 132 millió 175 ezer maszk érkezett és még 40 millió 400 ezerre van szerződés.
  • 3298 lélegeztetőgépet hoztak eddig, 1351-et az elmúlt héten.
  • 2 millió 370 ezer teszt érkezett, és még 1 millió 170 ezerre van szerződés,
  • továbbá 68 millió 665 ezer védőfelszerelés jött, és még kevesebb mint egymillióra várnak.

Kitért rá: Kínából 850 ezer olyan gyógyszert kaptak, amely jó eredményeket mutat a koronavírusos betegek kezelésében, és amelyet csak három másik országnak adtak, valamint Japánnal is megállapodtak több mint 12 ezer gyógyszer szállításáról.

Megjegyezte: Magyarország több országtól is kapott segítséget, és Magyarország is segített másoknak, így a határon túli magyar közösségeknek, szomszédos és nyugat-balkáni országoknak.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy az elmúlt napokban orvos-szakmai vitákról írt a sajtó, de nyilvánvaló, hogy

különböző eszközöket különböző ellátási fázisokban használnak, és amit az egészségügyi terület kér, azt megrendelik és leszállítják az európai szabványoknak megfelelően.

254 milliárdnyi beruházás

A gazdaságot illetően kifejtette: bár az ellenzék segélyeket követel, a kormány továbbra is a munkahelyek létrehozására fókuszál. Egy uniós szabályváltozást kihasználva legfeljebb 800 ezer eurós összeggel támogatnak Magyarországon működő cégeket, amelyek hajlandók beruházásokat létrehozni - magyarázta.

Közölte: eddig 526 cég - köztük 416 magyar - jelentkezett, összesen 254 milliárd forint beruházást vállaltak, és ezzel 93 650 munkahely megvédését biztosítják. Az erre a célra szánt 50 milliárd forintos keretet megduplázták, és készek újabb pályázati keretet nyitni - mondta. Hozzáfűzte:

tárgyalnak az EU-val, hogy a maximális támogatási összeget eltörölhessék, május végére ígért választ az unió.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: politikai vitákkal is szembesültek az elmúlt időben, "alapvető és megmosolyogtató hazugságokkal" a koronavírus-törvény vonatkozásában. Hallhatták, hogy nem ülésezik a parlament és találkozhattak "sunyi nácizással is" - fogalmazott.

Közölte: most, hogy az Országgyűlés arra készülhet, hogy jogszabállyal vessen véget a veszélyhelyzetnek, mindenki, aki "ennek ellenkezőjét hazudta", elnézést kérhetne. Ez ugyan nem fog megtörténni, de elég az, hogy "belesültek a hazugságaikba" - jelentette ki a külügyminiszter.