Nyitókép: MTI

Fürjes Balázs: nem kívánjuk elvenni a Városháza jogköreit

InfoRádió
2020. május 14. 06:00
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának összehívását kezdeményezte a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Fürjes Balázs az InfoRádióval közölte, azon felül, hogy természetesen várják a főpolgármester napirendi javaslatait, amiket bizonyosan megtárgyalnak majd, három kezdeményezésre ő maga is javaslatot tett.

Az államtitkár hangsúlyozta, nem kívánják elvenni a Városháza jogköreit, az önkormányzati autonómiát tiszteletben tartva azt javasolják, hogy a főváros készítsen előterjesztést a napirendre vonatkozóan, amit ő előterjeszt, azt biztosan megtárgyalják. Ugyanakkor Fürjes Balázs közölte: ő tett három kezdeményezést, amennyiben egyetért velük, a főváros készítsen előterjesztést ezekben az ügyekben.

Mint fogalmazott, látható, hogy a járvány hosszú hetekig, akár hónapig is eltarthat, ezért meg kell tanulunk együtt élni vele, amíg nem lesz vakcina. Ezért úgy látja, érdemes elgondolkodni azon, hogy ki lehet-e dolgozni

a közparkok, nagy közterületek felelős látogatásának szabályait támogató rendszerét.

Javaslata szerint a Városháza, a Sziget fesztivál rendezési tapasztalatainak a felhasználásával, dolgozzon ki egy intézkedési tervet a Margitsziget és más nagy budapesti közparkok biztonságos, nagy létszámú hétvégi látogatásának támogatására. Gondolva itt egy internetes applikációra, amely regisztrációs és információs felületként szolgálhatna, esetlegesen önkéntesek bevonására, akik segíthetnének a felelős parklátogatás szabályainak a betartatásában. Azt szeretnék – tette hozzá az InfoRádiónak Fürjes Balázs –, ha a lakosság érdekében egy egyensúly alakulna ki a korlátozó–tiltó rendelkezések és az edukatív, segítő módszerek között, hiszen mint rámutatott, a korábbiakban a főpolgármester, amikor erre lehetősége nyílt, a Margitszigetet például lezáratta, míg Zugló szocialista polgármestere, igyekezve betartatni a szabályokat, a Városliget nyitva tartása mellett döntött.

Fürjes Balázs arra is kitért, egyetértenek abban is a főpolgármesterrel, hogy

új egyensúlyra van szükség Budapest közlekedésében,

a közösségi, az egyéni autós és kerékpáros, valamint a gyalogos közlekedés aránya tekintetében, ugyanakkor szerinte belátható, ha például a város legforgalmasabb pontjain sávszűkítéssel korlátozzák az autós forgalom keresztmetszetét, sebességkorlátozással pedig lassítják a járműveket, akkor nőni fog a dugó, a környezetszennyezés, aminek ugyanúgy megissza a levét az ott tekerő kerékpáros és a járdán sétáló gyalogos is. Vagyis a végén mindenki rosszul jár – vélekedett az államtitkár. Ezért arra tettek kezdeményezést, hogy szívesen veszik a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában a főpolgármester részletes, nemzetközi példákon és hatástanulmányokon alapuló, időütemtervet, pénzügyi forrásokat tartalmazó javaslatát arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet az egyensúlyt létrehozni.

Ugyanakkor van egy olyan felvetésük is – jegyezte meg a politikus –, hogy érdemes lenne elgondolkodni a

járműpark összetétele kapcsán,

hogy mit lehet közös erőfeszítésekkel elérni. Nagyon fontosnak tartja, hogy Karácsony Gergely hónapok óta arról beszél, hogy kijárja az Európai Uniónál, hogy Budapest számára közvetlenül elérhető EU-pénz áramoljon be. Fürjes Balázs szerint ezt is lehetne erre használni, megvizsgálva, hogy egy hétéves időtávban például hogyan lehetne azt elérni, hogy egy kevésbé környezetszennyező járműpark, buszok és autók közlekedjenek a főváros utcáin.

Lazítás a fővárosban

Fürjes Balázs azzal kapcsolatban, hogy egyelőre nem született döntés a kijárási korlátozások feloldásáról Budapesten és Pest megyében, úgy fogalmazott: a kormány választott egy magatartást, amit ő maga is képvisel. Nagyon helyesnek tartja, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter levélben kereste meg az összes fővárosi kerületvezetőt és a főpolgármestert, kikérve a véleményüket, hogy támogatják-e, és ha igen, milyen módon és ütemezésben a korlátozások feloldását. Hiszen az ő véleményük alapján tudja a későbbiekben a kormány is kialakítani a saját álláspontját – tette hozzá.

Mint arról az Infostart is beszámolt, Karácsony Gergely főpolgármester szerda délelőtt egy 15 oldalas dokumentumban foglalta össze, hogy a járványügyi veszélyhelyzet után hogyan indulhatna újra az élet a fővárosban. A Budapest Restart elnevezésű program teljes terjedelmében itt érhető el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fürjes Balázs a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának összehívását kezdeményezte
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást