Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kórházban dolgozott a koronavírus 41 éves magyar áldozata

Infostart
2020. április 25. 18:10
A tatabányai Szent Borbála Kórházban az igazgató pénteki nyilatkozata szerint 21-en kapták el a koronavírust.

Az Indexnek a betegápoló felesége elmondta, a férje volt a járvány legfiatalabb magyarországi áldozata. Később az RTL Híradónak a tatabányai kórház igazgatója is megerősítette, hogy az ő dolgozójuk volt az elhunyt férfi.

Úgy tudni, a Szent Borbála Kórház kórház munkatársai közül az első fertőzöttet április 16-án regisztrálták, majd egyre több doglozó jelezte, hogy tüneteket produkál, nyilatkozta pénteken Lőke János, a Szent Borbála Kórház igazgatója az RTL Klub Híradójának. Rajtuk kívül több mint hatvanan vannak otthoni karanténban. Az intézményben április közepén tört ki a járvány, a bent fekvő betegek közül is megfertőződtek kilencen.

A kórház főigazgatója pénteken azt mondta, egyelőre így is el tudják látni a feladataikat.

A szombaton nyilvánosságra hozott adatokból derült ki, hogy egy 41 éves férfi is elhunyt a járvány közvetkeztében Magyarországon. Müller Cecília országos tisztifőorvos is beszámolt arról, hogy a betegnek bélgyulladása és bakteriális fertőzése volt, ezt súlyosbította a Covid-19 betegség.

Az RTL Híradónak a kórházigazgató megerősítette, a hírekben szereplő férfi betegápolóként náluk dolgozott. Elhunyta előtt már hosszabb ideje lélegeztetőgépen volt.

Az Index elérte az áldozat feleségét, aki elmondta: amint párja produkálta a tüneteket, nem dolgozott, és külön is költöztek. A férfit a székesfehérvári kórházban kezelték, ott is halt meg.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!