Nyitókép: Pixabay

Megállapodott a kormány és a főváros a színházak működtetéséről

Infostart
2020. április 6. 18:35
A megegyezés 2024. december 31-ig hatályos.

A kormány és a fővárosi önkormányzat hétfőn megállapodást kötött a budapesti színházak működésének biztosítása érdekében.

Eszerint 2020-tól a főváros egyedül, kormányzati támogatás nélkül finanszírozza

  • a Katona József,
  • a Radnóti,
  • az Örkény és
  • a Trafó színházat,

ezek vezetőinek kinevezéséről a Fővárosi Közgyűlés önállóan dönt.

Önkormányzati fenntartású, de egyedül a kormány által biztosított működésű színház

  • a József Attila,
  • a Madách,
  • az Új Színház,
  • a Vígszínház,
  • a Budapest Bábszínház és
  • a Kolibri.

Emellett

  • "a kormány vállalja, hogy 2024 év végéig kizárólag a főpolgármester egyetértésével nevez ki vezetőt a Vígszínház élére, míg
  • a főváros elfogadja, hogy a Thália Színház az Operettszínházhoz hasonlóan állami tulajdonú és fenntartású színház lesz, úgy, hogy a Thália épületét és a színházat működtető gazdasági társaságot a kormány külön szerződésben megvásárolja a fővárostól".

Döntöttek a Margitszigeti Szabadtéri Színházról is, ami önálló lesz, úgy, hogy a működését a kormány biztosítja, vezetőjét pedig az emberi erőforrások minisztere nevezi ki - tartalmazza a közlemény.

A függetlenek működése

A budapesti független színházak állami támogatását egy külön kuratórium osztja el, amelynek tagjait a miniszter a főpolgármester egyetértésével nevezi ki, és a miniszter vállalja, hogy a kuratórium szakmai ajánlásaitól a támogatások odaítélése során nem tér el.

A megállapodásnak része az is, hogy az aláírók a "színházak művészeti szabadságának korlátozására alkalmas magatartás tanúsításától tartózkodnak, így

nem adnak sem utasítást, sem nem gyakorolnak egyéb módon nyomást a színházak ügyvezetőire vagy más munkavállalóira a művészeti szabadság körébe tartozó" kérdésekben.

Az megállapodásról szóló közlemény szerint a főváros és a kormány is elkötelezett az alkotói szabadság maradéktalan tiszteletben tartása iránt. Továbbá "alapvető célként vezette a megállapodó feleket a színházbéke megőrzése. A nyugodt alkotó légkör fönntartása érdekében a kormány és a főváros kifejezetten törekszik a kultúrharc elkerülésére, a színházbéke megőrzésére Budapesten is" - írták.

A színházak gazdálkodása

A színházak gazdálkodását Budapesten is felügyelő bizottságok (fb) ellenőrzik. A felek megállapodtak, hogy

  • a kizárólag önkormányzati finanszírozású színházak működését a kizárólag a Fővárosi Közgyűlés által kinevezett tagokból álló fb-k ellenőrzik.
  • A kormány által kizárólagosan finanszírozott budapesti színházaknál három, a Fővárosi Közgyűlés által kinevezett, valamint kettő, a miniszter által megbízott tagból álló fb ellenőrzi a működést. A főváros vállalta, hogy e felügyelőbizottságok önkormányzat által megbízott egyes tagjai megbízatásának megszűnése esetén annak a képviselőcsoportnak a javaslata alapján bíz meg új tagot, amely a megszűnt megbízatású tagot jelölte.

További állami támogatások

A megállapodás alapján a kormány olyan társulatok jelentős finanszírozását is vállalja, amelyek nem állami fenntartásban működnek. Ezen társulatok és intézmények működésével kapcsolatban a kormányt semmilyen jogosítvány nem illeti meg.

  • Jelentősen megnő a Budapesti Fesztiválzenekar állami támogatása: idén 1,65 milliárd forint, 2021 és 2024 között évente 2 milliárd forinttal támogatja az állam a zenekart, míg az önkormányzat évente 240 millió forint támogatást nyújt Fischer Iván társulatának.
  • A budapesti Centrál Színház idén 250 millió forint támogatást kap a kormánytól és a miniszter törekszik arra, hogy e támogatás a következő években is hasonló nagyságrendű legyen.

Az öt évre szóló megállapodást súlyos szerződésszegés esetén bármelyik fél felmondhatja - tartalmazza a közlemény.

"A kormány és a Fővárosi Önkormányzat fontosnak tartja, hogy fennálló és jövőbeni vitáik mellett mindig törekedjenek az együttműködésre, a közösen rendezendő kérdéseknek a budapestiek érdekét szem előtt tartó megoldására" - olvasható a tájékoztatóban.