Nyitókép: MTI/Varga György

Ez kell ahhoz, hogy ingyen utazhasson az egészségügyi dolgozó

Infostart
2020. március 28. 20:05
A közlekedési társaságok közzétették, milyen feltételekkel utazhatnak jegy nélkül az egészségügyi dolgozók a MÁV, a Volán és a BKV járatain.

Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese jelentette be, hogy ingyenes utazást biztosítanak az egészségügyben dolgozóknak a helyközi járatokon. Azóta kiderült, nem csak a Volán és a MÁV, hanem a BKV is biztosítja a díjmentes utazási lehetőséget.

A MÁV és Volánbusz arról tájékoztatott, hogy az ingyenes utazásra való jogosultságot

  • az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által 2019-ben vagy 2020-ban kiállított, személyi igazolvánnyal és lakcímkártyával együtt érvényes utazási utalvánnyal,
  • továbbá az egészségügyi szolgáltató, fenntartó által kiállított igazolással,
  • valamint az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal lehet igazolni.

Emlékeztettek arra, hogy az utazási kedvezményre jogosító, március 31-ig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig érvényben maradnak.

A fővárosban is ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók

Az operatív törzs bejelentésével összhangban Karácsony Gergely főpolgármester úgy döntött: a vészhelyzet megszűnéséig a BKK járatain is ingyenesen utazhatnak az egészségügyi dolgozók.

Ehhez

  • az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által kiállított igazolással,
  • az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek részére kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvány
  • az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által 2019-ben, vagy 2020-ban kiállított évi 12 alkalmas utazási utalvány, valamint a személyi igazolvány és a lakcímkártya kell.

Az utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, március 31-ig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok érvényben maradnak a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig. Az utazási utalványra a jogosultság ellenőrzése során nem kerül bejegyzés.

A BKK arra kéri az egészségügyi dolgozókat, hogy utazáskor mindig tartsák maguknál a felsorolt dokumentumokat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!