Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Két nap alatt csaknem 900 egészségügyi önkéntes jelentkezett már

Infostart
2020. március 18. 17:51
Az emberi erőforrások minisztere köszönetét fejezte ki. Sokan már munkába is álltak.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere köszönetét fejezte ki annak a rekordszámú, csaknem 900 önkéntesnek, aki az elmúlt két napban jelentkezett segítő munkára az Állami Egészségügyi Ellátó Központ önkénteseket toborzó oldalán.

A miniszter a március 16-án megjelent nyílt levelében többek között a közép- vagy felsőfokú egészségügyi képzésben részvevőkhöz, a rezidensekhez és szakorvosjelöltekhez, valamint azokhoz az egészségügyi szakemberekhez fordult, akik nem közfinanszírozott járó- vagy fekvőbetegellátó intézményekben dolgoznak. A tárcavezető arra kérte az egészségügyi szakembereket, hogy önkéntes munkájukkal segítsék a sürgősségi betegellátásban, valamint az alapellátásban tevékenykedőket, valamint, hogy helyettesítsék 65 év feletti kollégáikat, hiszen ők a koronavírus-járványban fokozottan veszélyeztetettek, így olyan beosztásba kerültek, ahol nem találkozhatnak közvetlenül beteggel.

A felhívás nyomán két nap alatt csaknem 900 önkéntes jelentkezett, többségük orvostan-, gyógyszerész- és fogorvoshallgató, de végzett orvosok és egészségügyi szakdolgozók is jelentős számban regisztráltak. A segítők közül 5-en a Szent László Kórházban, 20-an a Nemzeti Népegészségügyi Központban látnak el adminisztratív és betegellátási feladatokat, félszázan pedig a járványügyi mintavételekben segédkeznek majd.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!