Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Járványkórházak létesülnek Magyarországon

Infostart / MTI
2020. március 17. 13:36
Ismeretlen eredetű tüdőgyulladásnál nem fogják nézni az utazási előzményt, biztosra mennek. Sok importált betegre számítanak, illetve az osztrák helyzetre.

A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban mobil mintatevő egységeket hoznak létre az Országos Mentőszolgálattal együttműködve - közölte az országos helyettes tisztifőorvos az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülésén kedden, Budapesten.

Surján Orsolya elmondta, mostantól

a súlyos, ismeretlen tüdőgyulladásban szenvedőknél elvégzik a laborvizsgálatot, már nem nézik az utazási előzményt.

Aki nem igényel kórházi ellátást, otthon maradhat - mondta a szakember.

Közben az is kiderült, több kórházat járványkórházzá alakítanak a koronavírus-járvány miatt - közölte az egészségügyért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén.

Horváth Ildikó elmondta, a Kiskunhalason épülő mobil karanténkórház mellett a kiskunhalasi kórház tömbjét is kijelölték erre, továbbá Ajkán, Szekszárdon és Miskolcon lesz ilyen intézmény.

Közben a Válasz Online úgy értesült, hogy a Szent János Kórház lehet a következő járványkórház a fővárosban.

Az államtitkár jelezte: sok "importált" koronavírusos betegre számítanak. Mint mondta, úgy készülnek, hogy Magyarországon is megtörténhet az, ami Ausztriában, ahol egy hét alatt a több tízes esetszámból ezres betegszám lett.

Elmondta azt is, hogy a járványra felkészülés miatt átrendezték az egészségügyi ellátórendszert.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!