Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Koronavírus – Elhalasztottak egy közkedvelt budapesti rendezvényt

Infostart
2020. március 5. 14:44
Őszre halasztották az idei Automobil és Tuning Show-t, március végn lett volna a Hungexpón.

A koronavírus kapcsán kialakult nemzetközi helyzet miatt az AMTS szervezői bejelentették, hogy az illetékes hatóságokkal, valamint a kiállítókkal történt egyeztetést követően a kiállítást őszre halasztották.

A 2020-as AMTS-en több, mint ezer autókülönlegesség várta volna az autó fanatikusokat közel százezer négyzetméteren. A show eredetileg március 20-án kezdődött volna a Hungexpón, az új időpont szeptember 25-27.

A korábban megvásárolt belépőjegyek az őszi rendezvényre is érvényesek.

A vírust és a terjedését illetően, a jelenleg napról-napra változó helyzetben nem tehetjük ki sem kiállítóinkat, sem látogatóinkat egy esetleges fertőzésveszélynek, melyet nemzetközi tömegrendezvényként - ahová legkevesebb 16 országból érkeznek mind látogatók, mind kiállítók - nem tudunk kontrollálni. Szervezőként, az AMTS-en résztvevő több tízezer látogatónk, valamint minden egyes kiállítónk egészségéért felelősséggel tartozunk, ami minden más szempontot felülír.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!