Nyitókép: Pexels.com

Szülei miatt jogilag nem létezik egy négy hónapos gyermek

Infostart
2020. január 28. 10:23
Ráadásul szeptemberi születése óta semmilyen egészségügyi ellátásban sem részesül, mondván, "a természetességre kell törekedni".

Eljárás indult egy dusnoki pár ellen, miután nem anyakönyvezték gyermeküket; a babának semmilyen hivatalos irata sincs, születése óta pedig semmilyen egészségügyi ellátásban sem részesült, a szülők elutasítják azt - írja a Magyar Nemzet.

A baba most négy és fél hónapos, a szülők ellen a kalocsai rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt folytat büntetőeljárást.

A szülőket január 22-én rendőrök állították meg a dusnoki Bercsényi utcában, majd a rendőrök hiába mutatták fel a november 19-ei, bajai járási hivatali határozatot, hogy át kell adni a gyermeket a gyámhivatalnak, ők ellenálltak, ezután kényszerültek erőszakra a szülőkkel szemben. Előzőleg november 20-án próbálták a hivatalosságok elhozni a babát, de a gyámhivatal jelentése szerint 10-15-en akadályozták ezt a háznál, ezután került sor a rendőri intézkedésre.

A nő egyébként nem teljesítette törvényi kötelezettségeit a babavárás idején (nem járt terhesgondozásra), majd a szeptember 20-ai otthon szüléskor és azóta sem, jogilag így a baba "nem létezik". Az anya az RTL Klubnak azt mondta, a természetességre törekedve járnak el ebben a szellemben.