Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Szabó Tünde: sikeres évet zárunk, és egy sikeres év elé nézünk

Infostart / InfoRádió - Sánta András
2019. december 28. 12:42
2019-ben mintegy 300 milliárd forint költségvetési forrás jutott a sportra, és jövőre is hasonló nagyságrenddel számolhat a terület, kiegészülve az olimpiai évben folyósítandó plusz 900 millió forinttal - mondta az InfoRádiónak a sportért felelős államtitkár.

Az ötkarikás játékokat megelőző évet zárjuk, így az élsportra, az kvalifikációs, nagy világeseményekre fókuszálva fontos látni, hogy milyen formában is vannak a sportolóink, hiszen ráfordulva a célegyenesre, azaz

a tokiói olimpiára, mindenki úgymond a „helyén kell, hogy legyen”

– fogalmazott az InfoRádiónak Szabó Tünde, aki szerint a sportágaink ténylegesen is hozzák azokat a sikereket és eredményeket, amelyek arra engednek következtetni, hogy egy nagyon sikeres év elé nézünk.

Világ- és Európa-bajnokságokon olyan eredmények születettek, akár az olyan tradicionális sportágainkat tekintve, mint a vívás, a kajak-kenu, vagy az úszás, hogy bizakodással tekinthetünk a jövőbe, tette hozzá a sportért felelős államtitkár.

Szabó Tünde arra is felhívta a figyelmet, hogy közben

az élsportolóhoz felzárkóztak a fiatalabb versenyzők,

hiszen mint emlékezetes, Milák Kristóf a maga 19 évével úszott világcsúcsot a kvangdzsui vizes-vb-n, Rasovszky Kristóf pedig 22 évesen lett világbajnok, ahogyan Siklósi Gergely is 21 évesen állhatott a dobogó tetejére a hazai rendezésű világbajnokságon. Az államtitkár szerint ezek a sikerek mind azt mutatják, hogy

a 2011-től a csapatsportágakban, 2013-tól pedig az egyéni sportágakban elindított programok szépen beérnek, vagyis mindig hosszú távon, építkezés jellegűen kell tekinteni a sport területére.

„Azt lehet mondani, hogy egy nagyon sikeres évet zárunk, és egy sikeres év elé nézünk” – ismételte meg a szakember.

A sportért felelős államtitkár végezetül arra is kitért, hogy a sikerhez elengedhetetlen az anyagi források biztosítása, ennek tükrében mintegy 150 olimpiai és nem olimpiai sportág csaknem 300 milliárd forint támogatásban részesült az idei évben, és 2020-ban is hasonló mértékűek lesznek a költségvetési források, amihez még hozzájön egy

900 milliós plusz támogatás, kifejezetten az olimpia sportágakra.

Szabó Tünde hozzátette, ennek elosztásáról a Magyar Olimpiai Bizottság utazási és különböző felkészítési terveivel egyeztetve határoznak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szabó Tünde: sikeres évet zárunk, és egy sikeres év elé nézünk
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást