Nyitókép: MTI/Bugány János

Megszólalt a MÁV, a Nyugatiban rendszeres lehet a hókáosz

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2019. december 2. 16:46
Egy vezetékszakadás, egy baleset és a Nyugati pályaudvar elavult infrastruktúrája egyszerre okozta, hogy Budapest környékén összeomlott a vasúti közlekedés – mondta az InfoRádiónak Biber Anett, a MÁV Csoport szóvivője.

Súlyos fennakadásokat tapasztalhattak az első téli havazás idején a vonattal utazók. Elsősorban a Nyugati pályaudvarra tartó vagy onnan induló járatok maradtak ki, vagy közlekedtek jelentős késéssel. A Budapest–Veresegyház–Vác vonalon 160-180 perces a késés is előfordult a délelőtti órákban.

Biber Anett elmondta, folyamatosan készültek arra, hogy megfelelően kezeljék az első hó érkezését, de

a havazáson túl több probléma is nehezítette a vonatok közlekedését,

ráadásul minden egyes nehézségnek a Nyugati pályaudvar volt a főszereplője.

  1. Hajnalban történt egy vonóvezeték-szakadás, ami önmagában is jelentős probléma lett volna, órákon át nem lehetett emiatt több váltót átállítani.
  2. Erre jött a havazás. A Nyugatiban jellemzően nincsenek váltófűtő-berendezések, nem tudják leolvasztani a havat, ezért vagy nem tudják átállítani a váltókat, vagy jóval több időt vesz igénybe.
  3. Történt egy baleset a Budapest–Vác–Szob vonalon, ezért két vágányt több órán keresztül nem lehetett használni.

"A Nyugati terhelése nagyon magas, 5-600 szerelvényt kezel egy nap, ami azt jelenti, hogy a reggeli órákban van, hogy pár percenként kell indítani vagy fogadni vonatot. Ha például a váltókat nem tudják elég gyorsan állítani, már nagyon gyorsan jelentős vonattorlódás keletkezik a reggeli órákban" – ismerte el a szóvivő.

A két legforgalmasabb vasútvonal (a Budapest–Cegléd–Szolnok és a Budapest–Vác–Szob) a Nyugatiba fut be, a legtöbb vonatot a Nyugati fogadja és indítja, és a legelavultabb váltórendszere is a Nyugati pályaudvarnak van. Az utóbbi felújítása százmilliárdos nagyságrendbe kerülne – tájékoztatott Biber Anett. Hozzátette, a torlódások újabbakat idéznek elő, mert a késések következtében nem érkeznek be azok a járművek, amelyeknek vissza kellene fordulniuk. Ugyanaz vonatkozik a személyzetre is: azon a vonaton vesztegelnek a vasutasok, amely a végállomásra tart, de közben már a visszafelé induló vonaton kellene szolgálatot teljesíteniük.

"Folyamatosan, a lehetőségek határáig szolgálatban vannak a munkatársak, de ennek is vannak korlátai" – mondta a MÁV Csoport szóvivője, és figyelmeztetett, hogy mivel jelenleg nem zajlik korszerűsítés, így

"ugyanaz az infrastruktúra fog rendelkezésre állni" az idei télen a Nyugatiban és környékén,

de továbbra is mindent megtesznek, hogy megfelelően kezeljék a hasonló helyzeteket.

"Nagyon sajnáljuk, hogy a mai napon több időt vett igénybe, hogy a vonatokkal megérkezzenek, illetve hogy voltak olyan vonatok, amelyek nem közlekedtek. Nagyon fontos a biztonság, és a biztonsági törekvések minden alkalommal felülírják a menetrendi törekvéseket" – mondta Biber Anett.

Megfelelő infrastruktúra és eszköz nélkül, nem tudnak megfelelő üzembiztonsággal dolgozni - jelentette ki a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója korábban az InfoRádió Aréna című műsorában. Homolya Róbert elismerte: a késéseket a rossz állapotú pálya okozza, de szerinte a szerelvények is elalvultak. A vasúttársaság vezetője hangsúlyozta: az államnak döntenie kell: ha versenyképes vasúti szolgáltatást akar, akkor abba invesztálnia kell.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megszólalt a MÁV a havazás után
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Homolya Róbert: felújításokra van szükség
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást