Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Dömötör Csaba: "már gyülekeznek a szürke fellegek Budapest egén"

Infostart / MTI
2019. november 16. 10:34
Bármely nyugati baloldali vagy jobboldali kormánypárt bármelyik választáson megirigyelné azt az eredményt, amelyet a Fidesz ért el az október 13-i önkormányzati választáson - jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Emlékeztetett arra, hogy a választást "a Fidesz-KDNP fölényesen megnyerte, a kormánypártok 1,8 millió szavazatot kaptak, míg a katyvaszkoalícióba összeálló ellenzék összesen csak 1,3 milliót".

"Győzelmünk vitathatatlan, még akkor is, ha több helyen nem nyertek a Fidesz-KDNP jelöltjei"

- fogalmazott.

Úgy vélte ugyanakkor, hogy tanulsága és üzenete is van az eredménynek, mégpedig az, hogy "kétszeresen is meg kell majd küzdenünk a 2022-es győzelemért". Kijelentette: a jó kormányzati teljesítmény ennek alapfeltétele. "Az alapvető irányokon szerintem nem kell változtatni, továbbra is cél, hogy több munkahely jöjjön létre, magasabbak legyenek a bérek, minél több támogatást kapjanak a családok, és fenntartsuk az ország biztonságát" - emelte ki.

A fővárossal kapcsolatban Dömötör Csaba úgy vélte, "már gyülekeznek a szürke fellegek Budapest egén. Olyan emberek kerültek fontos pozíciókba, akikről az egykor volt Napkelte című műsor vendéglistája jut eszünkbe. Újra itt vannak, és jól emlékszünk, mit tettek Budapesttel. Gondoljunk csak a négyes metróra! Hátrahagytak egy be nem fejezett beruházást, de a pénz jelentős része eltűnt. Karácsony Gergely főpolgármester ezeknek az embereknek adta a kasszakulcsot, miközben a politikailag hozzá közel álló főpolgármester-helyetteseknek csak szimbolikus posztokat adott" - foglalt állást az államtitkár.

Leszögezte:

nem változott a kormány politikája, "minden városnak támogatást, segítő kezet nyújt, amennyiben erre van fogadókészség".

Budapesten is ez a helyzet, "a kormány világosan elmondta, hogy szeretné végigvinni azokat a fejlesztéseket, amelyekről korábban döntés született, és amelyekről megállapodott a fővárossal". "Innentől az új fővárosi vezetésen a felelősség, hogy az együttműködés vagy a kakaskodás útját választja" - hangoztatta. Hozzátette: "Egyelőre azt látjuk, hogy több beruházást is megakasztanak. A stadionstop megfakult, jött helyette múzeum- és kórházstop."

Az alkotmányra vonatkozó kérdésre válaszolva Dömötör Csaba azt mondta:

nincs napirenden az alaptörvény revíziója.

A következő törvényalkotási teendőkkel kapcsolatban pedig emlékeztetett arra, hogy a kormány a napokban több törvénymódosítást is előterjesztett. "Ha átmennek, tovább csökkenhet a bürokrácia az ügyintézéseknél, nőhet az otthonápolási díj, elindulhat a nagyszülői gyed, és továbbra is részt vehetünk az Iszlám Állam elleni nemzetközi műveletekben. A kormány emellett vizsgálja a további adócsökkentések lehetőségét is, amihez egy erősödő gazdaság adja az alapot. A legfrissebb számok szerint változatlanul ötszázalékos a növekedés. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már gőzerővel dolgozik az új családtámogatási intézkedéseken is" - sorolta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára.

Beszélt arról is, hogy a zöldpolitikát a kormány kiemelten kezeli: "cél, hogy 2030-ra a magyar energiatermelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes legyen, az agrártárca pedig a napokban indította el az elmúlt időszak legnagyobb fásítási programját".