Nyitókép: Pixabay

Sztrájk és delegáció bonyolítja a csütörtöki ferihegyi légi közlekedést

InfoRádió
2019. november 7. 11:09
Frankfurt és München között a csütörtöki járatok többségét törölnie kellett a Lufthannásak, és péntekre is maradtak járattörlések. Az utasoknak a török elnök érkezésével kapcsolatos zárlatok miatt is akadhatnak nehézségeik.

Elkezdődött a Lufthasaa légiutas-kísérőinek 48 órás sztrájkja. Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője az InfoRádiónak elmondta, hogy emiatt csütörtökön 6 induló és 5 érkező, pénteken 5 induló és 4 érkező budapesti járatot töröltek.

A Lufthasánál nagyon olajozottan működik minden járatot érintő változásnál vagy korlátozásnál az érintett utasok értesítése SMS-ben, e-mailben, mobilalkalmazáson keresztül. Néhány utast így sem értek el, az ő utazásukról (átfoglalás vagy más útvonal választása) a légitársaság repülőtéri pultjánál gondoskodnak.

A sztrájk több száz magyar utast érint a szóvivő szerint.

Zárlat a légi és a földi közlekedésben

A repülőtér és a belváros közti utakon jelentős lezárások és a tömegközlekedést érintő változások lesznek ReceppTayyipp Erdogann török elnök látogatása miatt, ezért a Budapest Airport az összes, csütörtöki járattal utazótól azt kérik, a szokásos időnél legalább még egy órával többet szánjanak a repülőtér megközelítésére.

Számos járat esetében várhatóak késések, mert az elnök érkezésének idején a repülőforgalomban is zárlat lesz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lufthansa sztrájk - Budapest Airport
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást