Nyitókép: Pixabay.com

Az utolsó pillanatban lökte el a gyereket az autó útjából

Infostart
2019. október 25. 18:43
Az asszony nem úszta meg a gázolást.

A zebrán kelt át egy középkorú asszony és egy rá bízott kisgyermek Szombathelyen, amikor az asszony észlelte, hogy egy érkező személyautó már nem fog megállni – adta hírül a 112press.hu. A nő ellökte magától a gyereket, aki ezáltal elkerülte az ütközést, az asszonyt azonban elütötte a Mercedes.

A sofőr elmondása szerint – amit szemtanuk is megerősítettek –, nem hajtott gyorsan. "Körülbelül 30 kilométeres sebességgel közlekedhettem, a napellenző le volt hajtva, mert szemből sütött a lenyugvó nap. Az utat figyeltem, amikor megjelent előttem egy rózsaszínű kabát. Azonnal a fékbe tapostam, de elütöttem a hölgyet" – nyilatkozta. A baleset után az autós kiszállt segíteni.

Az ellökött gyerek az út szélén elesett, sérülés nélkül megúszta a balesetet, míg az elgázolt asszonynak a keze törött el. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.