Nyitókép: MTI/Vajda János

Hetekig maradnak még a kampány nyomai - aztán bárki leszedheti

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2019. október 16. 06:00
Legkésőbb 30 napon belül, vagyis november 12-éig el kell távolítani választási plakátokat - mondta Tóth, János, a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke az InfoRádiónak.

A választási eljárásról szóló törvényt 2013-ban alkották meg, nagyon pontosan és precízen úgy fogalmaz, hogy a választást követő 30 napon belül köteles azt eltávolítani az, aki felhelyezte, illetve akinek az érdekében felhelyezték azt - ismertette az InfoRádióval Tóth János, a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke.

Ha a határidőből kicsúsznak, az eltávolítás költségét kell viselniük az érintetteknek.

"Nem a bírságolás a fő szempont, hanem hogy minél hamarabb valóban eltűnjenek a plakátok.

Egyébként az én mostani tapasztalatom az, hogy kezdik leszedni, visszavonni az elhelyezett üzeneteket. A mozgó plakáthelyeket többségében az önkormányzat helyezte ki, és fogja visszavenni, elébe menve a felesleges vitáknak" - tette hozzá Tóth János.

Ha a harminc nap lejár, és egy városlakót zavar a plakát, maga is leveheti a plakátot úgy, hogy nem büntetik meg érte.

Budapesten még tavalyi országgyűlési és tavaszi EP-választási plakátok is vannak sok helyütt. Ezeket az önkormányzatok hivatalának megbízása alapján mindenhonnan el kellene távolítani, de - mint Tóth János elmondta - félreeső helyeken is elhelyeznek plakátokat, és már nem is emlékszik a plakátoló, hogy ő hova tett hirdetményt, tehát véletlenül is elmaradhatott a takarítás;

aki önkényesen leszed már jogszerűtlenül fent lévő plakátokat, nem lehet ezért felelősségre vonni.

Az önkormányzati választásokról szóló valamennyi cikkünket megtalálja ITT.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Választási plakátok eltávolítása - Tóth János
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást