Budapesten ellenzékbe szorul a Fidesz

Infostart
2019. október 13. 23:17
A fővárosi kerületek többségében lesz baloldali a polgármester, több meglepetést is hozott az önkormányzati választás Budapesten.

Olyan, korábban bevehetetlen kerületeket is bevett az ellenzéki összefogás, mint a II. kerület, ahol az önkormányzatot eddig vezető Láng Zsolt kikapott Örsi Gergelytől, de az Óbudát 2006 óta irányító Bús Balázsnak is át kell adni a kerület vezetését kihívójának, Kiss Lászlónak. A Fidesz elbukta Újpestet is, kilenc év után veszített Wintermantel Zsolt, Déri Tibor lesz az új polgármester.

A budai oldalon nem folytathatja munkáját a XI. kerület élén Hoffmann Tamás, a fideszes politikust a DK parlamenti képviselője váltja a polgármesteri poszton, és nem maradhat Nagy Gábor Tamás az I. kerület vezetője.

A belső pesti kerületek közül váltás lesz a VI. és a VII. kerületben is, jelentős különbséggel nyert Soproni Tamás, illetve Niedermüller Péter. A Józsefvárosban kiélezett verseny volt Pikó András és a kerületet eddig vezető Sára Botond között, de néhány száz szavazattal a korábbi rádiós műsorvezető győzött.

Baranyi Krisztina Ferencvárosban nemcsak az ellenzéki előválasztást, hanem a valódi választást is megnyerte, ráadásul jelentős különbséggel az eddigi polgármester, Bácskai János előtt. A pesti oldalon a Fidesz még a XVIII. kerületet is elbukta, hogy Ughy Attila helyett Szaniszló Sándor lesz a polgármester.

Két független, de a kormánypártok által támogatott jelölt is befutott, Szabados Ákos marad a XX. kerület élén, míg Soroksáron Bese Ferenc lép a több mint két évtized után visszavonuló Geiger Ferenc helyébe.

A részletes eredmények itt!