Nyitókép: Pixabay

Kevés a szakember a gyermekegészségügyben

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2019. október 4. 18:01
Ezekben a napokban tartja országos nagygyűlését a Magyar Gyermekorvosok Társasága. A szervezet elnöke szerint a gyermekegészségügy nem kap elég figyelmet az egészségügy más területeihez képest, és kevés a szakember.

A nagygyűlésen több mint 500 egészségügyi szakember találkozik, nem csak orvosok. A résztvevők a többi között értékelik a gyermekegészségügy helyzetét. A Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke szerint jelenleg ezt a részterületet az egészségügyben hanyagolják. Velkey György, aki a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója is, példaként a gyermekintenzív ellátást emelte ki.

"Volt segítség a szakorvos-, illetve ápolóképzésben is ösztöndíjakkal és rezidensprogramokkal, de még mindig sok szervezni való van"

- mondta a szakember, kifejtve, hogy a konferencián többek között megállapították: javítani kellene a szervezésen, hogy a súlyos állapotú betegek nagyobb százalékban jussanak el azokba a központokba, ahol őket a legjobban el tudják látni.

Velkey György problémának tartja a szakemberhiányt is. Emiatt például több településen nem gyermekháziorvos foglalkozik a kicsikkel, hanem vegyes praxisokban látják el a gyermekeket. "Vannak, ahol olyan kollégák dolgoznak, akik kaptak ugyan néhány hónapos gyermekegészségügyi kiképzést, de alapvetően felnőttekre specializálódott szakorvosok. Az ő tapasztalatuk nem összemérhető azzal, aki öt éven át, egy komplett gyermekgyógyászati szakvizsga után megy el dolgozni. Természetesen az előbbi orvosok is mindent megtesznek, és nagyon fontos az ő szerepük, hála ezért a vegyes praxisú kollégáknak, de

nem ez az optimális megoldás".

A szakember szerint Magyarországon kivételesen jó lehetőség lenne az, hogy minden gyermeket kifejezetten a kisebbekre képzett szakemberek láthatnának el. Őket viszont jobban meg kellene becsülni, anyagi szempontból is, így lehetne enyhíteni a hiányon – mondta a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyerekorvosok Társasága Nagygyűlés - Velkey György
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást