Nyitókép: Pixabay

A miniszter is megszólalt a hatalmas port kavart pilisi bánya újranyitása ügyében

InfoRádió
2019. szeptember 12. 06:20
Nagy István agárminiszter is ellenzi, hogy újranyissák a pilisvörösvári mészkőbányát, ami ellen a helyiek hevesen tiltakoznak. Egy magáncég évente 50 ezer köbméter mészkövet szeretne kitermelni a védett erdőkkel körülvett területen.

Az ilyen kezdeményezéseket határozottan el kell utasítani – ezt az agrárminiszter írta Tordai Bencének, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének, aki a pilisvörösvári mészkőbánya újranyitásának tervéről kérdezte a tárcavezetőt. Nagy István szerint

nem fogadható el semmilyen beruházás, amely természeti értékeket károsít, és egyesek rövidtávú haszna érdekében veszélyezteti mások megélhetését és egészségét.

A Pest megyei Pilisvörösvár és Pilisszántó közötti 3 hektáros bányatelket 1995-ben alapította meg a Szolnoki Bányakapitányság. A bánya jogilag üzemel, de kitermelést évtizedek óta nem folytatnak benne. A környezete kiemelt védettséget élvez, de maga a telek nem, mert azt még a Natura 2000 elnevezésű természetvédelmi program elindítása előtt jelölték ki.

A bányát a 2017-ben alapított C&C Property Holding Kft. nevű építőipari vállalat akarja megnyitni, és

robbantásos technológiával – 2027-ig – évi 50 ezer köbméter követ szeretne felszínre hozni belőle.

A kitermelt anyagot naponta 10-15 kamion szállítaná el, olvasható az Öko-Agro-Tour Kft. által készített 40 oldalas háttéranyagban, amelyet a Pilisvörösvári Önkormányzat hozott nyilvánosságra a honlapján.

A helyhatóság polgármestere ellenzi a bánya újranyitását. Gromon István szerint a fúró, őrlő és törő gépekkel végzett kitermelés nagy zajjal, porral és forgalommal jár, ami

a természetnek és az embernek is káros,

rámutatva, hogy itt található Pilisvörösvár egyetlen erdeje, számtalan védett növény- és állatfajnak otthon adva. "A por és a zajterhelés – nem is beszélve a rezgésterhelésről és az utak amortizációjáról –, egy viszonylag jelentéktelen bánya miatt ilyen pusztítás és terhelés elképesztő dolog volna" – tette hozzá a településvezető.

A közelmúltban közmeghallgatást hívtak össze Pilisvörösváron, de végül parázs hangulatú lakossági fórum lett belőle, mert csak a hatóság emberei jelentek meg, a cég képviselői nem. Ők ugyanis sikerrel kezdeményezték az engedélyezési eljárás 6 hónapos elhalasztását, egyelőre nem tudni, hogy milyen szándékkal.

A tiltakozók minden esetre nem adják föl a harcot, mondta korábban az InfoRádiónak a polgármester. "Újabb és újabb szakértőket fogok felkérni, és folyamatosan újabb és újabb beadványokkal szándékozom bombázni a hatóságot, amit nekik mind, a végső döntésüknél majd figyelembe kell venni. De nagyon sokat tehetnek a civilek is – tette hozzá Gromon István, megjegyezve – az országgyűlési képviselőnk, Hadházy Sándor is ellenzi a bánya megnyitását."

Az InfoRádió megkereste a bányanyitást kérvényező céget is, amint reagálnak, válaszuk megismerhető lesz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy István agárminiszter is ellenzi a pilisi bánya újranyitását
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást