Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Újabb fordulat, megtorpedózhatják Bige László gyárának újraindítását

Infostart
2019. július 11. 09:22
Mégsem várható, hogy a héten újraindul a szolnoki kénsavgyár, mert a megyei katasztrófavédelmi hatóság megfellebbezheti azt a bírósági döntést, amely hatályon kívül helyezte az üzem leállítását eredményező korábbi határozatot.

Akár hónapokat is igénybe vehet, amíg megszületik Bige László szolnoki kénsavgyárának hatósági bezáratása ügyében az első, köztes, az újraindulás feltételéül támasztott, jogerős döntés - értesült a Népszava.

A Bige Holdingnál egyelőre azt várják, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság fellebbez-e a Debreceni Törvényszék múlt heti, köztes döntése ellen. Ebben a közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes kérésére hatálytalanította a katasztrófavédők múlt hónap végi, a veszélyes üzemnek minősülő tevékenységet megtiltó határozatának azonnali végrehajtását.

A katasztrófavédelem most ez ellen is fellebbezhet a Fővárosi Törvényszéken. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnál ugyanakkor nem árulták el a lap megkeresésére, hogy élnek-e a lehetőséggel. Szakértők szerint ezt körülbelül e hét végéig kezdeményezhetik. Amíg ez nem dől el, ismereteink szerint a gyárban várnak az újraindulással.

A történtekről az InfoRádiónak is beszélt június 12-én az ország 5. leggazdagabb embere, aki oligarchikus maffiatámadásnak nevezte szolnoki műtrágyagyárának leállítását és a cégei ellen zajló más vizsgálatokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bige László: Oligarchikus maffiatámadás a leállíttatás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást