Nyitókép: Pixabay

Zivatarokkal indul a június, jégeső is lehet

Infostart
2019. június 1. 06:45
Szombat estig a nyugat-európai anticiklon, valamint egy hidegörvény együttesen alakítja a Kárpát-medence időjárását: elsősorban az ország délkeleti felén csapadékra is számítani kell.

Szombaton az ország déli részén közepesen és erősen felhős lesz az ég, az északi megyékben kevesebb felhőre lehet számítani, és ott több helyen alakulhat ki zápor, zivatar, még jégeső is előfordulhat. Emellett a Kisalföldön és az Alpokalján is előfordulhat helyenként zápor, esetleg zivatar.

Összesen kilenc megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést zivatar miatt.

Másutt kevés gomoly- és fátyolfelhő zavarja a napsütést, és csapadék sem valószínű.

Az északi, északkeleti szelet nagyobb területen kísérik erős, zivatarok környezetében viharos lökések is.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 20 és 26 fok között valószínű.

Vasánap napos időre számíthatunk, majd egyre erősebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és több helyen alakul ki zápor, zivatar. Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatar miatt.

Az északkeleti szél többfelé megélénkül, zivatarok környezetében a szél megerősödik, sőt akár viharossá is fokozódhat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.