Fókuszban az 5G és az innováció - Hetilapszemle

Infostart
2019. május 30. 18:24
A G5 hálózat egészségügyi kockázatait elemzi a HVG cikke, míg a Figyelő a Magyar Honvédség kötelékében zajló innovációs munkáról, fejlesztésekről közöl interjút Porkoláb Imrével, a Honvédelmi Minisztérium nemzeti fegyverzeti igazgatójának kutatás-fejlesztésért és innovációért felelős helyettesével.

A hálózati eszközök gyártói és a mobilszolgáltatók egyre- másra jelentik be az 5G-s készülékeiket, antennáikat és szolgáltatásaikat. Előnyökről beszélnek, kockázatokat nem említenek. Arról, hogy milyen egészségügyi hatása lehet az új 5G hálózat üzemeltetésének megoszlik a témával foglalkozó tudósok álláspontja. Ezt a véleménykülönbséget azonban politikai, geopolitikai szereplők meg is lovagolják. A HVG-ben megjelent Apokalipszis nem most című cikk felhívja rá a figyelmet, hogy míg a Russia Today- hálózat amerikai tévécsatornája a G5 hálózat ártalmait hangsúlyozza, addig a New York Times elemzései szerint nem okoz problémát a hálózat üzemeltetése.

A HVG cikke rámutat: az 5G technológia alkalmazása egyebek mellett az ipar, a hadsereg, az egészségügyi ellátás és a nemzetbiztonság számára is komoly előrelépést jelent. A hálózatot késve kiépítő országok, - mint például Oroszország – hátrányba kerülhetnek. A New York Timesnak nyilatkozó Ryan Fox, a dezinformáció nyomon követésével foglalkozó amerikai New Knowledge intézet vezérigazgatója is „gazdasági háborút” emleget. Részletek a HVG-ben.

Katonai pályafutásom során még nem tapasztaltam ekkora nyitottságot az innovációra, mint most – nyilatkozta Porkoláb Imre, a Honvédelmi Minisztérium nemzeti fegyverzeti igazgatójának kutatás-fejlesztésért és innovációért felelős helyettese a Figyelőnek. A Kossuth Lajos Katonai Főiskolán felderítő szakon végzett, majd a brit Királyi Katonai Akadémián is diplomázott honvédségi vezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a januárban megalakult a Magyar Honvédség Modernizációs Intézete az itt végzett fejlesztésekbe pedig számítanak az egyetemek, nagyvállalatok és startup cégek együttműködésére is. Porkoláb Imre azt is hangsúlyozta, hogy az innováció önmagában nem csak a technológiai fejlesztést jelenti, hanem, hogy az azt alkalmazó magyar katonák a legprofibb módon tudják használni az eszközöket.

Az Irakot is megjárt, kutatás-fejlesztésért és innovációért felelős helyettesnek most jelenik meg új könyve "Szervezeti innováció kiszámíthatatlan környezetben" címmel. Amelyben a terrorizmus elleni harcot, a hálózatosan szerveződő terrorszervezetek, katonai csoportok elleni új stratégiákat és az új katonai döntéshozatali rendszereket is bemutatja. Részletek a Figyelőben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hetilapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást