Nyitókép: Pixabay

Az időjárás ledarálta az akácméztermés felét

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2019. május 17. 13:34
A 10 ezer tonnás éves akácméztermés fele már biztosan odaveszett, a fagyok, majd az esős-hűvös idő miatt szinte alig tudtak nektárt gyűjteni a méhek – közölte az InfoRádióval az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. A terméskiesés miatt drágul majd az akácméz, ám ennek mértékét még nem lehet megbecsülni – tette hozzá Bross Péter.

A méhcsaládok gyenge állapota és az aszályok miatt nem tudtak kellő mennyiségű repcemézet termelni, az akác virágzását pedig derékba törte az utóbbi napok szélsőséges időjárása. Egyes területeken a fák minden virága elfagyott, máshogy „csak” egy részük. Ekkor másodvirágot hoz, ebből azonban nem biztosít nektárt a méhészeknek.

Ha méz lesz az országban, az a következő napok terméséből származik, ha ezeket a növényeket nem tette tönkre a fagy és az eső.

Bross Péter elárulta:

a belső árak jelentősen nem változnak, az exportra szánt termék azonban drágul.

Az emelkedés pontos mértéke azonban attól is függ, a nyugat-európai vevők mennyire ragaszkodnak az akácmézhez – tette hozzá a szakértő.

Bross Péter hangsúlyozta: a legnagyobb mennyiségű és legértékesebb méz Magyarországon az akác, így más fajtával nem helyettesíthető.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az éves akácméztermés fele már odaveszett
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást