Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Próbára tette a tűzoltókat a vasárnap

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2019. május 13. 19:11
Több mint százszor riasztották a tűzoltókat a viharos szél miatt vasárnap délután óta – közölte az InfoRádióval az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. Dóka Imre hozzátette: Zala, Vas, Veszprém, Somogy és Baranya megyében is tűzoltói beavatkozásokra volt szükség a kidőlt fák miatt.

A vasárnap délutáni, kora esti óráktól számítva több mint száz esetben riasztották a tűzoltókat a viharos szél miatt, jellemzően az ország nyugati felében, leginkább Zala, Somogy, Vas és Baranya megyében – tájékoztatott a szóvivő. Főként leszakadt ágak és kidőlt fák miatt volt szükség a katasztrófavédelem szakembereire, néhol villanyvezeték is elszakadt, illetve tetőket is megbontott a szél. Személyszérülésről ugyanakkor nem érkeztek hírek – tette hozzá Dóka Imre.

A tűzoltóegységek még a hétfő délelőtti órákban is dolgoztak, hiszen folyamatosan érkeztek a bejelentések. A nyugati országrész több megyéjére pedig első fokú viharjelzést adtak ki. A szóvivő javasolja: a kerti bútorokat, virágokat és más veszélyeztetett tárgyakat érdemes biztonságba helyezni. Problélma esetén, például, ha bajba jutott valaki, a 112-es telefonszámon lehet segítséget kérni – hangsúlyozta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Próbára tette a tűzoltókat a vasárnap
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást